2025-11-16
Egyszerű megoldást kerestek, véletlenül a világ legnépszerűbb sütijét alkották meg
Kevés olyan süteményt ismerünk, amely világszerte akkora népszerűségre tett szert, mint a brownie. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ki állt elő ezzel az egyszerű, de mennyei édességgel és minek köszönhető az, hogy ma már szinte minden háztartásban alapsüteménynek számít.
A brownie kétségkívül a világ egyik legnépszerűbb süteményei közé tartozik, ami nem is véletlen, hiszen amellett, hogy egy sűrű, csokis finomságról van szó, elkészítése is nagyon egyszerű. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy az édességet először az 1893-as Chicagói Világkiállításra készítették el, ahol egyébként egy sor ikonikus amerikai termék debütált – közéjük tartozik például a Cracker Jack karamellás popcorn, a Pabst Blue Ribbon sör és a Juicy Fruit rágógumi is.

A brownie először a kiállítás női bizottságának vezetője, Bertha Palmer fejéből pattant ki, aki mellesleg férjével együtt a híres Palmer House Hotel tulajdonosa volt. A koncepció az volt, hogy egy különleges, tányér nélkül is egyszerűen fogyasztható csokoládés desszertet hozzanak létre a kiállítás látogatói számára. Palmer végül a szálloda cukrászainak azt az utasítást adta, hogy készítsenek egy olyan süteményt, ami praktikus, elegáns és tartalmas is – ismerteti a brownie történetét a Vince.
Ezeket a feltételeket pedig sikerült is teljesíteniük a cukrászoknak, akik végül egy gazdag, sűrű, diós és csokis desszertet hoztak létre, aminek a tetejét baracklekvár borította. Akkoriban ez még egy teljesen új kombinációnak számított, ami – érthető okokból – az egész közönséget lenyűgözte. De itt nem állt meg a történet, ugyanis a Palmer House brownie annyira ízlett mindenkinek, hogy a recept néhány éven belül az egész világot bejárta, sikere pedig azóta is töretlen.

Mivel a hidegháborús években ritkán jutottak el nyugati termékek a vasfüggönyön túlra, Magyarországon igazából csak a rendszerváltást követően tudott széleskörben elterjedni. Ekkor már az amerikai filmekben, a lefordított szakácskönyvekben és a budapesti kávézókban, cukrászdákban is megjelent a sütemény, a kétezres évekre pedig szárnyra kapott.
Ma persze már többféle változatban találkozhatunk vele: létezik fehér csokoládéval, matchával, levendulával sőt, akár túróval készített verzió is. Amennyiben viszont az eredeti ízekre lennénk kíváncsiak, a chicagói Palmer House Hilton éttermében ma is megkóstolhatjuk a legendás finomságot, amit napjainkban is pontosan úgy készítenek, mint a kezdetekkor.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


