2024-04-18
Egyenesen az erdőből: 3 szupergyors, krémes medvehagymás recept
Berobbant a medvehagymaszezon: a vér- és vesetisztítóként is hatékony növények újra felbukkantak az országban, és szerencsére Magyarországon is egyre többen járják az erdőket azért, hogy egy kis friss medvehagymára tegyenek szert. A pikáns zöldségből kiváló krémes receptek készíthetők, ezért mutatunk is rögtön hármat, amikhez előkészülettel együtt is maximum 40 percre lesz szükségünk.
Hozzávalók (6 személyre)
- 1 kg héjában főtt, tört krumpli
- 25 dkg liszt
- 2 csokor medvehagyma (kb. 200 g)
- 3 ek olaj
- 1,4 tk só
- Dolgozzuk el a krumplit a liszttel, a sóval, az olajjal és az aprított medvehagymával, majd egy lisztezett deszkán gyúrjuk az egészet addig, amíg ruganyos, sima állaga nem lesz.
- Forraljunk fel egy lábasnyi vizet. Egy késsel vágjuk nagyjából 4-5 egyenlő darabba, majd mindegyikből formázzunk hosszú, körülbelül 2 cm vastagságú rudakat. Ezekből vágjunk le négyzet formájú párnácskákat, majd azonnal dobáljuk ezeket bele a forrásban lévő vízbe. Addig főzzük őket, amíg fel nem jönnek a víz tetejére.
- Mielőtt tálálnánk, pirítsuk meg a gnocchikat egy kis olívaolajon, mert így jobban kijön majd az ízük.
(Recept: Sóbors)
Ezek a saláták is percek alatt elkészíthetők: Egzotikus saláták tavaszra, ha már készülsz a bikiniszezonra
Hozzávalók (4 személyre)
- 8 tojás
- 1 csokor medvehagyma (kb. 100 g)
- 1 tk cayenne bors
- 6 ek joghurt
- só, bors (ízlés szerint)

Fotó: Shutterstock
- Főzzük meg a tojásokat sós, forrásban lévő vízben, majd hűtsük ki őket és szedjük le a héjakat. Vágjuk félbe a tojásokat és tegyük bele az összeset egy keverőtálba.
- A medvehagymát mossuk meg, aprítsuk fel és adjuk hozzá a tojásokhoz.
- Ezt követően szórjuk bele a fűszereket is, majd öntsük rá a joghurtot. Egy villával vagy egy botmixerrel dolgozzuk át alaposan, amíg teljesen össze nem keverednek az alapanyagok.
(Recept: Sóbors)
Ha görög rágcsálnivalókra fájna a fogunk: 3 autentikus görög harapnivaló, ha már hiányzik Görögország
Hozzávalók (4 személyre)
- 30 dkg rizottórizs
- 1 csokor medvehagyma (kb. 100 g)
- 1 dl száraz fehérbor
- 1 liter zöldségalaplé
- 7 dkg vaj
- 2 ek olívaolaj
- 1 fej salottahagyma
- 5 ek parmezán
- Mossuk meg a medvehagymát és vágjuk apróra.
- A salottahagymát is vágjuk apróra, majd olívaolajon pároljuk üvegesre egy serpenyőben.
- Öntsük hozzá a rizst és várjunk addig, amíg kifehéredik. Öntsük hozzá a bort is, amikor pedig a rizs megszívta magát, kapcsoljuk alacsonyabb lángra a tűzhelyet.
- Az alaplevet merőkanalanként adagoljuk hozzá, tehát csak akkor öntsük hozzá a következőt, amikor az előzőt már magába szívta. Eközben bátran keverjük hozzá a medvehagymát is.
- Mikor a rizs már az összes alaplevet felszívta, adjuk hozzá a parmezánt, a vajat, a sót és a borsot is.
- Ha már szépen összeállt a rizottó, vegyük le a tűzről és tálalás előtt hagyjuk egy kis ideig pihenni.
(Recept: Sóbors)