2023-09-13
10 dolog, ami megváltozhat az utazásban a koronavírus miatt
Rengeteg kihívás elé állít bennünket a járvány, alig lehet követni a korlátozásokat, szigorításokat, de nem adjuk fel, igyekszünk mindig összeszedni a legfrissebb tudnivalókat, ahogy azt is részletesen bemutattuk már, hogyan hat a repülésre a világjárvány. Szakértők szerint ez a mostani, akár éveken át is elhúzódó koronavírus-elleni védekezés olyan helyzetbe hozza az emberiséget, amelyre eddig nem volt példa (talán csak a 2001-es amerikai terrortámadások váltottak ki ilyen kaliberű, de másfajta intézkedéseket). A mostani jóslatok alapján a jövőben is előfordulhatnak világjárványok, így a legjobb, ha átállunk egy korszerűbb, higiénikusabb életvitelre – az utazás terén is. Szerencsére a változásoknak rengeteg pozitív következménye is lehet...
Van egy olyan elmélet, amely szerint a járvány korlátozásai miatt jobban fogjuk értékelni a világ felfedezését, ezért tudatosabban, alaposabban szervezünk, és izgatottabban készülünk majd egy-egy utazásra. Ami eddig lehetetlennek tűnt, most megvalósulhat, mert megtapasztaltuk, milyen az, ha a mozgásunkban korlátoznak bennünket. Aki halogatta, hogy bungee jumpingoljon egy hídról, több száz méteres mélységbe vetve magát, vagy nem mert felmenni az Eiffel-torony tetejére a tériszonya miatt, most mindent meg fog próbálni, hogy valóra váltsa az álmait, mert lehet, hogy nincs „legközelebb".
A turizmus talán még sosem volt ilyen nehéz helyzetben, az emberek egészségét kell most a profit utáni vágy elé helyezni. És, ahogy már most is látszik, a repülés visszaszorításával a környezet máris fellélegzett. Az sem kizárt, hogy a jövőben a környezetszennyező utazási módokat jobban kontrollálják majd annak fényében, milyen erős a levegő vagy a vizek szennyezettsége – hiszen, ha a pandémia miatt az emberek hónapokat kibírtak utazás nélkül, akkor például egy globális repülésmentes hét bevezetése sem lehet teljesíthetetlen. Persze valahol mindenki személyesen felelős az ökológiai lábnyomáért: dönthetünk, hogy mivel és milyen gyakran utazunk, hogy „zöld" szállást választunk-e, vagy épp mennyi szemetet termelünk utazásaink során.
Fotó: Unsplash
A kis közösségek, a városállamok, falvak, apró szigetek, izoláltabb célpontok nagyobb hangsúlyt kaphatnak a jövőben, főleg azon utazók körében, akik nagyvárosokban élnek. A tömeg, a bezártság, a keretek és korlátok nélküli szabadság kerülhet fókuszba. Ez a folyamat már a járvány első és második hulláma között is elindult, legjobb példa erre hazánk: a budapestiek elárasztották a Balatont, vagy épp erdei faházakat béreltek akár hetekre, hónapokra. Kérdés persze, hogy a kis közösségek hogyan fogadják a tömeget: örülnek a plusz bevételnek, vagy siratják nyugodt, csendes életüket.
Sokan eddig is a minőséget részesítették előnyben, színvonalasabb szállásokat választottak, megbízható éttermekben vacsoráztak, túravezetőt fogadtak maguk mellé, hogy jobban megismerjék a helyi sajátosságokat, kultúrát – ezzel szemben voltak/vannak a hátizsákos turisták, akik gyakran mindenből a legolcsóbbat választják, hogy minél többet láthassanak. Ha az olcsó utazásoknak egy időre annyi, akkor megeshet, hogy globálisan is átalakul a turizmus: az utazás privilégiummá válhat, amiből mindenki a legtöbbet szeretné kihozni. Előfordulhat, hogy az évi három utazás helyett csak egy, de jóval tartalmasabb vakációt tudunk majd megtervezni.
Illusztráció: Unsplash
Túrázás, autós kirándulás, teljesítménytúra, hegymászás, egynapos kiruccanások a természetben, hosszúhétvégék vadkempingezéssel – efelé tart a világ. Az elmúlt fél évben azok is túrabakancsot húztak, akik talán soha életükben nem aludtak még a szabadban, vagy a városi parkon kívül még nem láttak egybefüggő zöld területet. A koronavírus miatt bevezetett karantén, a korlátozások leszűkítették a lehetőségeinket, így olyan irányokba mozdultunk, amerre lehetett, ez pedig a természet. Ha mondanunk kellene egyetlen pozitívumot a pandémiával kapcsolatban, akkor az egyértelműen a természet (újra)felfedezése lenne.
Ahogy a közösségi szállásoknak, a hosteleknek, a CouchSurfingnek és az Airbnb-nek gyorsan felívelő és tartós sikere volt, úgy most ezek a szálláslehetőségek is átalakulnak, megváltoznak, de a kínálatuk egészen biztosan csökkeni fog. Akik Airbnb-s lakás kiadásából éltek eddig, ma már inkább tartósan adják ki a lakásukat vagy akár el is adták az ingatlant. A szállásadók felé várhatóan még nagyobb lesz az elvárás szeparáltság, tisztaság és higiénia területén. Sőt, az is lehet, hogy maga a szállásadó is jobban megszűri, rendszeresebben ellenőrzi, ki lakik nála. Az a lazaság, ami évtizedekig övezte az olcsó szállásokat, eltűnhet – egy időre legalábbis. Szakértők szerint az sem kizárt, hogy lesznek „szállástanácsadók", guide-ok, akik hasonlóan dolgoznak majd, mint az utazásszervezők, csak személyre szabottan, egyéni igényekre keresnek majd ideális szállást.
Fotó: Unsplash
Egyelőre sokan nem érzik biztonságban magukat messze a hazájuktól, így vagy belföldön maradnak, de legalább a kontinensen belül. A kiszámíthatatlanság, a rengeteg, naponta vagy hetente változó utazási rendelet átláthatatlanná és tervezhetetlenné teszi a nyaralásokat, teleléseket. Nyilván mindez egyszer rendeződni fog, de sok utazóban a mostani kilátástalanság és bizonytalanság mély nyomot hagy, és időbe telik, mire megint úgy érezzük majd: az otthonunktól több ezer kilométerre töltenénk a szabadságunkat.
Az érintésmentes ügyintézésnek egyetlen hátránya, hogy minden, de tényleg minden nélkülözhetetlen dologhoz a telefonunkra van szükség. A QR-kódok, az e-mailben és sms-ben érkező belépők és jegyek idején a mobil lemerülése egyenlő egy katasztrófával. Nem kérdés, lehet és érdemes is beszerezni tartalék akkumulátort vagy energiabankot, de mi lesz velünk, ha elázik a telefonunk, vagy egyszerűen kiverik a kezünkből a reptéren és összetörik? Az új élethelyzetekre nyilván új megoldások, szokások születnek majd...
Fotó: Unsplash
Saját jacuzzi, medence, napozóterasz, szauna, gőzkabin – ha van privát wellnessed, nem kell vegyülnöd a többi emberrel. Sokan ráéreztek ennek az ízére 2020-ban, és erről a kényelemről talán soha többé nem is akarnak lemondani. Hiszen egyre népszerűbbek az olyan kulcsosházak vagy panziók, ahol a nyaralók egymástól teljesen elkülönítve pihenhetnek, messze mások zajától, társaságától. Most a higiénia és a távolságtartás miatt van erre szükség, de sokan máris beleszerettek ebbe a szeparáltságba.
Jó időre le kell mondanunk a spontán utazások izgalmairól, helyükbe lép viszont a hosszú, édes tervezgetés, mint régen: amikor még nem vettünk tíz perc alatt, egy hamburger menü áráért párizsi repjegyet. Hosszabb készülődés, több rugalmasság kell majd az utak megtervezéséhez, de bárcsak ott tartanánk már!