2024 legmenőbb vonatútjai, amiket érdemes felírni a bakancslistára 2024 legmenőbb vonatútjai, amiket érdemes felírni a bakancslistára
Rocky Mountaineer, Észak-Amerika
Fotó: Shutterstock

2024-10-05

2024 legmenőbb vonatútjai, amiket érdemes felírni a bakancslistára

Idén is megszavazták a világ egyik legismertebb utazási magazinjának, a Condé Nast Travelernek az olvasói kedvenc vonatos kiruccanásaikat. A szerelvények csak nagyon ritkán késnek, mindegyikük csodás tájakon zakatol keresztül, és természetesen a kényelem mellett a dizájn sem hiányzik a vagonokból. Mutatjuk, mely utakat és miért választották meg a Reader’s Choice Awards keretében!

A hagyományokhoz hűen idén is kihirdette a Condé Nast Traveler közönségvéleményen alapuló díját, a Reader’s Choice Awards-ot. A magazin több kategóriában is kikérte az olvasók véleményét, közülük az egyik a világ legjobb vonatútjaira tért ki – végül az összesítőbe 15 versenyző került be.

Az aranyérmet azonban csak egy, az Egyesült Királyságban közlekedő British Pullman (a Belmond Train) vihette haza.

Mint írják, a British Pullmanon bárhova is szóljon a jegyünk, jó kilátásban lesz részünk: a Londonból induló járat Anglia romantikus vidéki tájain zakatol végig, olyan történelmi városokat érintve, mint Cambridge, York és Canterbury. Az 1920-as, 1930-as években készült szerelvények persze azóta több felújításon estek át, de az Art Deco stílus és a letisztult bútorok még mindig ennek az időszaknak a báját sugározzák. Ráadásul az utasoknak egy-egy ínycsiklandó, több fogásból álló étkezésre is van lehetőségük – nem véletlen talán, hogy a vonatot a királyi család tagjai és különböző kormánytisztviselők is előszeretettel használták.

Második helyen egy észak-amerikai vonal áll: a Sziklás-hegység meredek vonulatai között közlekedő Rocky Mountaineer Vancouver, Brit-Kolumbia, Banff és Jasper természetközeli városai között suhan el, az animált történeteknek köszönhetően pedig teljesen megelevenedik az utasok előtt a lélegzetelállító táj. A vonalat egyébként még 1990-ben alapították, azóta pedig több mint kétmillióan használták.

A dobogó alsó fokára pedig egy keleti versenyző állhatott fel: a Szingapúr és Bangkok között közlekedő Eastern & Oriental Express is a Belmond Train csoporthoz tartozik, és elsősorban azoknak fog tetszeni, akik a dizájnon keresztül is szívesen nosztalgiáznak. A fapanelekkel kibélelt folyosókat selyemdekorációk díszítik, a bárkocsi pedig leginkább az 1920-as évekk jazzklubjaira hajaz. Az olvasók azt javasolják, hogy mindenképpen kérjünk magunknak egy finom koktélt, majd sétáljunk ki a panorámateraszra, hogy minél közelebbről tudjuk megcsodálni a térség dzsungeljeinek szépségét.  

A top 15-ös lista így néz ki:
  1. British Pullmann, a Belmond Train (Egyesült Királyság)
  2. Rocky Mountaineer (Észak-Amerika)
  3. Eastern & Oriental Express, a Belmond Train (Délkelet-Ázsia)
  4. Andean Explorer, a Belmond Train (Peru)
  5. Glacier Express (Svájc)
  6. Hiram Bingham, a Belmond Train (Macchu Picchu)
  7. Golden Eagle Danube Express (Európa)
  8. Velence Simplon-Orient Express, a Belmond Train (Európa)
  9. Northern Belle (Európa)
  10. Royal Scotsman, a Belmond Train (Skócia)
  11. Golden Eagle (Közép-Ázsia)
  12. Rovos Rail (Afrika)
  13. The Canadian (Kanada)
  14. Bernina Express (Európa, Alpok)
  15. Maharajas Express (India)

Ha bővebben szeretnénk olvasni egy-egy vonalról, ezen a linken érhetjük el a Condé Nast Traveler teljes publikációját.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!