200 év után először látható teljes pompájában Európa egyik legismertebb látványossága
Fotó: Arthur Yeti/Unsplash

2025-10-13

200 év után először látható teljes pompájában Európa egyik legismertebb látványossága

Több évtizednyi restaurálás után újra régi fényében ragyog az Akropolisz ikonikus épülete.

Athénban most egyedülálló látványban lehet részük a turistáknak: a híres Parthenón-templom nyugati homlokzata hosszú idő után először látható teljesen állványmentesen. A területet közel húsz éven át takarták a felújítási munkálatok eszközei, így a mostani, akadálymentes panoráma valódi ritkaságnak számít. A felújítási munkálatokat követően az állványok eltávolítása szeptember végén fejeződött be.

Lina Mendoni kulturális miniszter szerint 200 év óta ez az első alkalom, hogy a Parthenón teljes külső homlokzata mindenféle állványzat nélkül látható, hiszen az elmúlt két évszázadban szinte mindig folyt valamilyen felújítás, így a templomot ritkán lehetett ilyen zavartalanul megcsodálni. 

A látogatók számára olyan érzés, mintha egy teljesen más emlékművet látnának

– mondta a miniszter a görög Skai rádióban.

Image
Athén, Görögország
Fotó: Viacheslav Lopatin/Shutterstock
Fontos megjegyezni, hogy a mostani, állványmentes időszak csak átmeneti, mivel a helyreállítási munkálatok hamarosan folytatódnak. Körülbelül egy hónapon belül új állványokat állítanak fel a nyugati homlokzaton, ám ezek már könnyebb szerkezetűek lesznek, és esztétikailag jobban illeszkednek majd az épület klasszikus formavilágához. A felújítási munkák várhatóan 2026 kora nyaráig tartanak.

A Parthenón ezután teljesen megszabadul majd az állványoktól, így az emberek valóban akadálytalanul láthatják az épületet

 – tette hozzá Mendoni.

Az Akropolisz Görögország leglátogatottabb turisztikai célpontja: a hivatalos adatok szerint 2024-ben 4,5 millió turista kereste fel. A márványtemplomot eredetileg az i. e. 5. század közepén Athéna városvédő istennő tiszteletére emelték. 

(Independent

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!