A turisták többsége továbbra sem ismeri a Dolomitok csendesebb oldalát

A térség kapuja Belluno, amely Velencétől alig kétórás autó- vagy vonatútra fekszik. Innen a Piave-völgy vezet tovább a Friuli határvidékének lankásabb, majd fokozatosan egyre vadabb hegyei közé. A táj itt lassan építkezik: rétekből nőnek ki a sziklatornyok, a dombok mögött pedig egyre grandiózusabb hegyfalak rajzolódnak ki. A környék egyik legszebb része a Val del Mis, ahol az út egy mélykék alpesi tó, a Lago del Mis partján kanyarog. 

A legszebb kilátásért nem szabad kihagyni az Agordino völgyeit. A Monte Pelmo vagy a Civetta hatalmas sziklafalai itt is ugyanúgy magasodnak, mint a híresebb részeken, csak éppen sokkal kevesebb emberrel osztozunk rajtuk. Egy-egy túra során vörösfenyveseken, nyílt legelőkön át jutunk fel olyan pontokra, ahonnan a Dolomitok egyik legletisztultabb panorámája tárul elénk.

Ha még magasabbra vágyunk, kötelező eltúráznunk a Lago di Calaitához, egy 1621 méteren fekvő tóhoz, amely a Pale di San Martino sziklafalai alatt húzódik. Itt hajnalban a hegyek szürkének tűnnek, estére viszont aranyszínű fénybe borulnak, miközben a vízfelszín tükörként veri vissza a látványt. A környék ideális kiindulópont túrákhoz, akár egy kellemes ebédhez is, ahol a helyi fogások kerülnek a tányérra.

Családi gazdaságok, hegyi menedékházak és egyszerű, mégis kreatív konyhák várják az utazókat, ahol főként a helyi alapanyagok dominálnak. A régió különlegessége még, hogy a földeket mai napig közösségi rendszerben, az úgynevezett Regole di Comunità szerint kezelik.

Ez a hagyományos modell évszázadok óta biztosít megélhetést a helyi gazdáknak és kézműveseknek, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a falvak képesek voltak megőrizni karakterüket. Az asztalokon így ma is ugyanazok az egyszerű, mégis tartalmas fogások jelennek meg: polenta, hegyi sajtok, fűszeres húsok – mellé pedig kihagyhatatlan jár egy pohár grappa is. 

(The Guardian)