Az ezeréves vízrendszer, amely ma is életben tartja Bali rizsteraszait

A subak története egészen a 9. századig nyúlik vissza. A vulkanikus eredetű Bali talaja rendkívül termékeny, a rizstermesztés sikeréhez azonban mindig is elengedhetetlen volt a víz pontos és igazságos elosztása. A helyiek ezért olyan összetett rendszert alakítottak ki, amely a hegyvidéki forrásokból és folyókból csatornákon, alagutakon és vízelosztókon keresztül juttatja el a vizet a völgyekben és a hegyoldalakba vájt teraszokon fekvő rizsföldekre.

Ez azonban jóval több mérnöki megoldásnál. A rendszer a gazdák közösségi együttműködésére épül, a víz elosztásáról pedig közösen döntenek, hogy minden földterület megfelelő mennyiséghez jusson. Balin mintegy 1200 ilyen vízgazdálkodási közösség működik, egy-egy vízforrás ellátását jellemzően 50-400 gazdálkodó hangolja össze.

A subak alapját a Tri Hita Karana filozófia adja, amely a harmóniát három kapcsolat egyensúlyában látja: az ember és a természet, az ember és embertársai, valamint az ember és a spirituális világ viszonyában.

Ebből a szemléletből következik, hogy a víz Balin nem egyszerű természeti erőforrás, hanem szakrális jelentőségű elem is. Útját templomok kísérik a hegyvidéki forrásoktól és tavaktól egészen a rizsföldekig, a gazdálkodók pedig rendszeres szertartásokkal fejezik ki hálájukat a termésért. A víztemplomok egyszerre szolgálnak vallási helyszínként és a közösségi döntéshozatal központjaiként, hiszen a víz elosztásáról is ezekhez kapcsolódva egyeztetnek.

A világörökségi terület összesen mintegy 19 500 hektárt foglal magában, és öt egymással összefüggő helyszínből áll. Ezek közé tartozik a Batur-tó és a hozzá kapcsolódó Pura Ulun Danu Batur víztemplom is, a tavat ugyanis Balin a sziget forrásainak és folyóinak spirituális eredeteként tisztelik.

A védelem alatt álló területek között található a Pakerisan-vízgyűjtő medence, ahol Bali legrégebbi ismert öntözőrendszere működik, valamint a Catur Angga Batukaru térsége, ahol már 10. századi feliratok is utalnak a teraszos földművelésre. Szintén a világörökség része a Pura Taman Ayun, a sziget egyik legjelentősebb királyi víztemploma. A subak értékét éppen az adja, hogy a rizsföldek mellett az erdők, csatornák, alagutak, gátak, falvak és templomok is a rendszer részét alkotják, vagyis mindazok az elemek, amelyek összekapcsolják a víz útját és a közösségi gazdálkodást.

Aki mélyebben szeretné megismerni a szigetet, annak érdemes maga mögött hagynia a strandokat és az üdülőközpontokat. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az Astungkara Way, egy többnapos gyalogos útvonal, amely a lassabb, tudatosabb utazás egyik izgalmas példája Balin. 

A közel 120 kilométeres útvonalra gyakran Bali El Caminójaként hivatkoznak. A túra rizsteraszokon, falvakon, erdőkön és vulkanikus tájakon vezet keresztül, miközben közvetlenebb kapcsolatot teremt a helyi közösségekkel és a sziget mezőgazdasági örökségével.

Az Astungkara Way egyik fő célja a hagyományos balinéz rizstermesztési kultúra és a subak rendszer megőrzése, amelyet a turizmushoz kapcsolódó területátalakítások és a vegyi alapú gazdálkodás is komoly nyomás alá helyezett. A Transnational Institute 2018-as kutatási összefoglalója szerint Bali az előző 25 évben mezőgazdasági területeinek közel 25 százalékát elveszítette.

A kezdeményezés egyik fontos célja a tumpang sari, vagyis a köztestermesztés szemléletének újjáélesztése. Ez a hagyományosabb gazdálkodási modell a rizsföldeket összetettebb élő rendszerként kezeli, ahol a növények mellett halak, angolnák és kacsák is szerepet kapnak. Ezek az állatok természetes módon segíthetik a gyomok és kártevők visszaszorítását, a tápanyagok körforgását és a rizsföldek ökológiai egyensúlyának helyreállítását.

Az Astungkara Way emellett oktatási programokkal és fiatalokat bevonó kezdeményezésekkel is dolgozik azon, hogy a regeneratív gazdálkodás újra vonzóbb és életképesebb pálya legyen a következő generáció számára.

(Indonesia Travel, Adventure, Renature)