Úgy búg ez a kazah homokdűne, mint egy távolodó repülőgép

A Kazahsztán délkeleti részén fekvő Altyn-Emel Nemzeti Park táját sivatagos, sztyeppés területek és hegyvidékek váltják. Egyik legismertebb látványossága az úgynevezett Éneklő Dűne, ami valójában két nagy homokdűnéből álló masszívum. A déli dűne mintegy 150 méter magas és három kilométer hosszú, míg az északi valamivel kisebb, magassága körülbelül száz méter.

Az Éneklő Dűne elsősorban nem a méretei miatt vált különlegessé. Száraz időben, amikor a homok mozgásba lendül, mély, erőteljes búgás hallatszik a homokhegy felől. A hangot gyakran egy orgona mély tónusához vagy egy távolodó repülőgép morajához hasonlítják, és megfelelő körülmények között akár több kilométerre is elhallatszódhat.

A jelenség pontos fizikai mechanizmusa ma is vita tárgya, a magyarázatok szerint azonban a hang a száraz homokszemcsék mozgásához és az eközben kialakuló, összehangolt rezgésekhez kapcsolódik. Amikor nagy mennyiségű homok indul meg a lejtőn, a szemcsék mozgása fokozatosan összehangolódik, és olyan rezgést hoz létre, ami végül mély, jól hallható hangként terjed tovább.

A hangmagasság kialakulására több elmélet is született. Az egyik szerint elsősorban a homokszemcsék mérete és mozgásuk sebessége határozza meg a frekvenciát: a szemcsék csúszás közben fokozatosan közös ritmusba rendeződnek, így maga a dűne belső szerkezete nem szükséges a hang létrejöttéhez.

Egy másik modell szerint ugyanakkor a dűne felszínközeli rétegei is szerepet játszanak a rezonanciában, és a szemcsék mozgása, valamint a homokban terjedő rugalmas hullámok együttesen alakítják ki és erősítik fel a jellegzetes morajlást.

A búgás akkor is előidézhető, ha például lépések vagy a homokon való lecsúszás hozzák mozgásba a felszíni szemcséket. A megfelelően száraz homok ugyanakkor alapvető feltétel: nedves időben a jelenség jóval kevésbé érzékelhető.

Az Éneklő Dűne egy másik tulajdonsága miatt is figyelemre méltó. Miközben a homokdűnék a szél hatására rendszerint lassan vándorolnak, ez a hatalmas homokmasszívum évezredek óta nagyjából ugyanazon a helyen maradt.

Stabilitásában a környező hegyek és a terület sajátos szélviszonyai is szerepet játszanak, amelyek elősegítik a homok felhalmozódását. A nemzeti park ismertetője szerint a dűne több ezer év alatt, az Ili folyó térségéből ide szállított homokból alakult ki.

A különös hanghoz az évszázadok során számos legenda is társult. Az egyik helyi történet szerint Dzsingisz kán és seregei nyugszanak a homok alatt, a dűne pedig akkor kezd énekelni, amikor a harcosok szellemei régi csatáik emlékét idézik fel. Más történetek alvó szellemet, sőt magát az ördögöt vélik felfedezni a homokhegy mélyén.

Az Éneklő Dűne mellett az Altyn-Emel Nemzeti Park egyik leglátványosabb területe a színes, réteges kőzeteiről ismert Aktau-hegység, míg a Katutau-hegység ősi vulkáni működés nyomait, köztük megszilárdult lávaformációkat őriz.

A park azonban nem csak természeti értékeiről nevezetes. A Besshatyr halomsírjai az i. e. 1. évezredben ezen a vidéken élő szakák emlékeit őrzik, és Közép-Ázsia jelentős régészeti helyszínei közé tartoznak.

Az Altyn-Emel a Turáni hideg téli sivatagok elnevezésű sorozathelyszín részeként az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, területe pedig számos ritka és veszélyeztetett állatfajnak ad otthont, köztük a kulánnak, a Przsevalszkij-lónak és a golyvás gazellának.