A világ legmagasabb szállásadóját vezetik be ebben a gyönyörű városban
Higashiyama, Kiotó, Japán
Fotó: Sean Pavone, Shutterstock

2025-10-08

A világ legmagasabb szállásadóját vezetik be ebben a gyönyörű városban

Miután a tavalyi évben rekordot döntött az országba érkező turisták száma, Japán harmadik legnépesebb városa, a túlturizmussal küzdő Kiotó úgy döntött, hogy új díjat vezet be a látogatóknak. Ennek értelmében 2026 márciusától minden turistának fizetnie kell majd éjszakánként, ha a helyi szállodák valamelyikében száll meg.

Kiotóban egy új döntést szavaztak meg, amelynek értelmében jelentősen megemelnék a vendégéjszakánként fizetendő turistaadót a város szálláshelyein. Az új intézkedésre az Euronews tudósítása szerint azért volt szükség, hogy ellensúlyozzák a túlturizmus okozta károkat. Az intézkedés nem új keletű: Kiotóban eddig is kellett idegenforgalmi adót fizetni, ám ennek összege legfeljebb ezer jen (kb. 2200 forint) lehetett. 

Az új rendszer szerint a fizetendő összeg a szálláshely kategóriájától függ, a luxushotelekben azonban az éjszakánkénti díj akár tízezer jen (kb. 22 ezer forint) is lehet, ami a világon a legmagasabb hoteladónak számít.

Ha kevesebb csillaggal rendelkező hotelt választ valaki, akkor a díj mértéke arányosan mérséklődik.

  • Az adó 40 ezer jenre (kb. 8800 forintra) csökken egy olyan szoba lefoglalása esetén, aminek ára éjszakánként 50 és 100 ezer jen (kb. 110-218 ezer forint) között mozog.
  • Az ezer jenes (kb. 2200 forintos) összeg megmarad azoknak, akik 20 és 50 ezer jen (kb. 44-110 ezer forint) közti összeget szánnának egy éjszakára. 
  • Akik viszont legfeljebb 20 ezer jent (kb. 44 ezer forintot) költenének egy szobára, azoknak a díj mértéke 400 jenre (882 forintra) csökken.
  • A legszerényebb, hatezer jennél (13 ezer forintnál) olcsóbb lehetőségekkel élőktől pedig csupán 441 forintnak megfelelő összeget kérnek majd. 

 

Image
Kiotó, Japán
Fotó: cowardlion, Shutterstock

Már korábban beszámoltunk róla, hogy Japán legnépszerűbb pontjain is egyre nagyobb terhet jelentenek a turisták. Tokióban például egy kerítést kellett húzni a Fudzsi elé, mert egymás testi épségét veszélyeztették a látogatók, Kiotóban pedig annyira szemtelenül viselkedett sok turista, hogy kénytelenek voltak lezárni a híres gésanegyed egy részét. 

A szakemberek szerint a turistaadó mértékének ilyen logikus rendszer szerinti megemelése nem fogja negatívan befolyásolni a turizmust, sokkal inkább lehetőséget ad arra, hogy a város saját javára fordítsa az így befolyó összeget. 

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Úti cél