A különös venezuelai tó, ahol szinte megállás nélkül villámlik

A látványos villámlás Venezuela északnyugati részén, a Maracaibo-tó térségében figyelhető meg. Bár mindenki tóként hivatkozik rá, valójában inkább egy hatalmas lagúnára vagy tölcsértorkolatra emlékeztető vízrendszer, amely kapcsolatban áll a Karib-tengerrel. A Catatumbo folyó a tó délnyugati részén torkollik bele, és éppen ezen a vidéken alakul ki a világ egyik legkülönlegesebb légköri jelensége.

A catatumbói villámlás korántsem új keletű. A hajósok már a 16. században is természetes világítótoronyként támaszkodtak a gyakori villanásokra, amelyek éjszaka nagy távolságból is kirajzolták a partvidéket. Innen ered az „El Faro del Catatumbo”, vagyis a Catatumbo világítótornya elnevezés.

A rendkívüli aktivitás hátterében a térség egyedülálló földrajzi adottságai állnak. A Maracaibo-medencét több hegylánc, köztük az Andok északi nyúlványai veszik körül. Napközben a tó vize jelentős mennyiségű hőt tárol, amely estére felszabadul. A felfelé áramló meleg, nedves levegő ekkor találkozik a hegyekből leáramló hűvösebb légtömegekkel, ideális feltételeket teremtve a zivatarfelhők kialakulásához.

A folyamat szinte minden este megismétlődik. A meleg, párás levegő gyorsan emelkedik, majd a magasban lehűlve sűrű zivatarfelhőket hoz létre. Mivel a környező hegyek közrefogják a légáramlásokat, a viharok nem sodródnak tovább olyan gyorsan, mint más területeken.

Ennek következtében évente akár több százezer villámlást is regisztrálhatnak a régióban, a villámlásos napok száma pedig a 260-at is elérheti. A viharok idején percenként átlagosan 28 villám világítja meg az eget, amivel a Maracaibo-tó bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

A villámlás annyira állandónak tűnt, hogy sokáig öröknek hitték. Éppen ezért okozott meglepetést, amikor 2010 elején a villámok hosszabb időre teljesen eltűntek. A catatumbói villámlás több mint öt hónapon át szünetelt, amire korábban alig akadt példa.

A kutatók szerint a háttérben az El Niño állhatott. A nagyjából két-hét évente jelentkező éghajlati jelenség során a Csendes-óceán egyes térségeiben jelentősen megemelkedik a tengerfelszín hőmérséklete. Ez a tengeráramlásokon és a légköri folyamatokon keresztül a világ számos pontján megváltoztathatja az időjárást, egyebek mellett a csapadék mennyiségét és a légáramlásokat is befolyásolva.

A Maracaibo-tó fölött általában nedvességben gazdag levegő uralkodik, amely táplálja a rendszeresen kialakuló zivatarokat. Az aszály következtében azonban csökkent a tó vízszintje, visszaesett a párolgás mértéke, a levegő pedig jóval szárazabbá vált. A villámokért felelős zivatarfelhők így egyszerűen elvesztették legfontosabb energiaforrásukat.

Néhány hónappal később az El Niño hatása fokozatosan gyengülni kezdett. A csapadék visszatért a térségbe, a tó vízszintje helyreállt, a levegő ismét megtelt nedvességgel, és újra kialakultak azok a légköri folyamatok, amelyek a Catatumbo-villámlást táplálják. A villámok végül ugyanúgy visszatértek, ahogyan eltűntek: szinte egyik napról a másikra.