100 várost összekötő éjszakai vonathálózat érkezik Európába
Fotó: Jaromir Chalabala/Shutterstock

2025-06-13

100 várost összekötő éjszakai vonathálózat érkezik Európába

A berlini székhelyű Nox startup vállalat nemrég jelentette be terveit, amely egy olyan Európát átszelő hálófülkés járathálózatról szól, amely kizárólag egy- vagy kétágyas privát kabinokat kínál majd, miközben közel 100 várost iktat majd be útvonalába.

A Nox kabinjait úgy tervezték, hogy sokkal komfortosabbak és tágasabbak legyenek, mint a jelenlegi vonatok hagyományos fekvőhelyei. Emiatt fotelekkel, asztalokkal, tárolókkal, kétméter hosszú ágyakkal és egyes esetekben panorámaablakokkal is találkozhatunk majd a hálókocsikban. A vonatokon egy- vagy kétágyas kabinokat lehet majd foglalni, amelyek a jelenlegi előrejelzések szerint 79, illetve 149 euróba – azaz mostani árfolyamon körülbelül 32-60 ezer forintba – kerülhetnek majd.

Az indulásra ugyanakkor várnunk kell: a Nox Mobility 2027-ben tervezi elindítani első járatait, amelyek szerintük életképes alternatívát kínálnak a rövid távú járatokkal szemben.

A Time Out értesülései arról szólnak, hogy a vállalat idén őszre tervez megfuttatni egy finanszírozási kört, amely során remélik, hogy találnak elegendő befektetőt a start-up projektjük elindításához. Ami pedig a távlati célkitűzéseket illeti, a Nox több mint 100 európai várost szeretne kiszolgálni, köztük nagyobb központokat is – például Stockholmot, Koppenhágát, Amszterdamot, Párizst, Rómát és Barcelonát is.

Itt állíthatod be, hogy a Drive.hu az elsők között legyen a Google keresőben

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!