2026-04-26
8 meseszép strand a török Riviérán, ami köré megéri nyaralást szervezni
A török Riviéra nem véletlenül népszerű a magyar utazók körében sem. Az ország délnyugati részén, Çeşme és Alanya között húzódó partszakaszon azok is megtalálják a számításaikat, akik kiépített strandokon pihennének, és azok is, akik eldugottabb tengerpartokat keresnek Törökországban. Ajánlunk most nyolc látványos strandot a török Riviérán, amelyek 2026 nyarán is tökéletes célpontok lehetnek egy tengerparti nyaraláshoz.

Muğla tartományának egyik legszebb tengerpartját Ölüdeniznél találjuk. A Kék Lagúna régóta népszerű a turisták körében, ennek pedig megvan a gyakorlati előnye is: a strand könnyen megközelíthető, a parkolás megoldott, éttermekből és bárokból sincs hiány. A környéken több vízi sportot is kipróbálhatunk, ha pedig egy kis adrenalinra vágyunk, a háttérben magasodó Babadağ-hegyről siklóernyővel is a levegőbe emelkedhetünk.

Ha egy kevésbé zsúfolt, mégis jól kiépített tengerpartot keresünk, érdemes az Ölüdeniztől valamivel több mint félórára fekvő Kabak strand felé venni az irányt. A partszakaszt két oldalról meredek sziklák ölelik körül, hangulata így jóval eldugottabb, ugyanakkor autóval is megközelíthető, a parkolás viszont fizetős. A környék túrázásra is ideális, a Kabak Koyu kilátópontról például kifejezetten látványos panoráma nyílik. A közelben több szálláshely, egy kemping és egy tengerparti étterem is található.

A Pillangó-völgy (Butterfly Valley) Ölüdeniz és a Kabak Beach között félúton található, és sokan a török Riviéra egyik legszebb pontjaként tartják számon. A mély öblöt meredek sziklafalak veszik körül, így legkönnyebben hajós kirándulással közelíthető meg. Érdemes strandpapucs mellett túracipőt is magunkkal vinni, hiszen a közeli vízesés és a kilátópontok könnyen elérhetők, és kár lenne kihagyni őket. A Pillangó-völgy mérsékelten kiépített: a parton néhány vendéglátóhely működik, szállást azonban inkább a környező területeken találunk. Nevét a nyári hónapokban megjelenő lepkékről kapta.

A Dalyan közelében található İztuzu Beach egy különleges földnyelven fekszik, amely a tengert és a folyót választja el egymástól. Emiatt a legkényelmesebb, ha a városból induló folyami hajóval közelítjük meg. A strand védett terület része, ami a szolgáltatásokon is érződik: a nyúlványon mindössze három vendéglátóhely működik, és bár a közelben találunk kempinget, a környék összességében megőrizte természetközeli jellegét. A környéken járva Kaunos egykori sólepárlóját is érdemes felkeresni, de a Dalyan-delta látványa már önmagában is külön élményt jelent.

Kaş és Kalkan között, egy szurdok mélyén bújik meg a Kaputaş Beach, amely már látványra is különleges. Az autóút a sziklákba vájva fut, itt tudunk parkolni, innen pedig egy meredek lépcsősor vezet le a strandra. Bár a szezonban működik egy büfé, és napágyakat is bérelhetünk, adottságai miatt a helyszín csak részben tekinthető kiépítettnek. Ha a környéken szállnánk meg, érdemes a nagyjából 15 percre fekvő Firnaz-öbölbe is ellátogatni, amely valamivel vadregényesebb és nyugodtabb hangulatot kínál.

Az Antalya közelében húzódó Adrasan strand hosszú partszakasza ideális választás lehet egy nyugodtabb tengerparti pihenéshez. A strand autóval könnyen megközelíthető, kiépítettsége miatt pedig kifejezetten családbarát. A környéken több éttermet és szálláshelyet is találunk, emellett napágyakat és ernyőket is bérelhetünk. Érdemes egy rövidebb hajós kirándulásra is befizetni, hiszen a közelben több látványos öböl és barlang húzódik – az Akseki Bay és a Hacivat Koyu például különösen szép.

Antalya nyugati részén, a Taurus-hegység lábánál terül el a Konyaaltı Beach, így elsősorban azoknak lehet jó választás, akik nem szeretnének messzire utazni a várostól. A látvány azonban itt is különleges: a hosszú partszakaszról egyszerre nyílik kilátás a magas hegycsúcsokra és a tengerre, elhelyezkedésének köszönhetően pedig a szolgáltatások széles köre is elérhető.

Szintén Antalya tartományában található az Olimpos Beach, amelynek különlegessége, hogy közvetlenül az azonos nevű romváros mellett húzódik. Érdemes ezért még a strandolás előtt bejárni a történelmi helyszínt és a part mentén magasodó genovai várat is. A partszakasz Çıralı települése előtt terül el, így kávézókból, hotelekből és éttermekből sincs hiány. Innen hajós kirándulásra is érdemes indulni, hiszen a közelben több kisebb, hangulatos öböl található, a Çoban Limanı, a Korsan Koyu és a Porto Ceneviz Koyu például mind jó választás egy fürdőzéshez.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


