2025-04-24
Súlyos bírságot kockáztatsz, ha nem figyelsz az új szabályokra Velencében
Velence és a túlturizmust orvosolni kívánó turistaadó kapcsán már többször is írtunk a Drive-on; tavaly még annyit lehetett tudni, hogy 2025-ben tovább emelik az adó mértékét, ami végül április 18-án meg is történt. Mint kiderült, nemcsak a befizetendő összeg növekedett, de a büntetés mértéke is, így érdemes körültekintőnek lennünk, ha a nyáron ellátogatnánk a városba.
A 2024-es tavaszi tesztidőszakot követően a városvezetés úgy döntött, hogy folytatja az egynapos látogatókat megadóztató intézkedést. Tavaly a belépésért még 5 eurót (kb. 2 ezer forintot) kellett fizetniük azoknak, akik egyetlen éjszakát sem töltöttek el a kanálisok városában – ami érthető, hiszen az egynapos látogatók száma közel ötszöröse a helyi lakosok arányához képest.

Tehát aki legalább négy nappal érkezése előtt regisztrál és kiváltja a jegyet, annak továbbra sem fog változni a turistaadó mértéke, azok számára viszont, akik három napon belül vennének belépőt, ez az összeg duplájára, 10 euróra (kb. 4 ezer forintra) ugrik. Hasonlóan a tavalyi évhez, a díjat főleg hétvégéken és ünnepnapokon, 8:30 és 16:00 óra között kötelesek kifizetni az egynapos látogatóknak. Ellentétben viszont a tavalyi 29 nappal, az intézkedés idén összesen 54 napot érint április és július vége között.

Az érintett napokról a hivatalos regisztrációs felületen tájékozódhatunk, csakúgy, mint a kivételes esetekről, akik mentesülnek az adó megfizetése alól. A fizetést követően egy QR-kódot fogunk kapni, amit majd be kell mutatnunk az ellenőrzőállomásokon (például a pályaudvarokon, repülőtereken) az illetékes hatóságoknak.
(Forrás: hamuesgyemant.hu)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!