Ebben az apró borsodi faluban a házfalak adják a látnivalót
Bódvalenke, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Magyarország
Fotó: Utazz másképp blog

2026-05-01

Ebben az apró borsodi faluban a házfalak adják a látnivalót

Van egy apró borsodi falu, ahol már egy séta is szabadtéri kiállításnak érződik. Bódvalenkén a házfalakat színes motívumok borítják, a kezdeményezés története pedig legalább olyan különleges, mint maga a látvány.

A szlovák határtól alig 15 kilométerre fekvő, nagyjából kétszáz fős település első látásra csendes és visszafogott. A Bódva-völgy lankái között megbúvó utcák rendezettek, a házak között sétálva mégis hamar feltűnik valami szokatlan. A falakon élénk színek, arcok és jelenetek bontakoznak ki: freskók, amelyek 2009 óta formálják Bódvalenke arculatát.

A kezdeményezés Pásztor Eszter nevéhez kötődik, aki roma festőművészeket hívott a faluba, hogy a házak falaira készített alkotásokkal új figyelmet irányítson Bódvalenkére. Azóta több mint harminc festmény született 18 művész munkájaként, létrehozva egy olyan szabadtéri kiállítást, amely egész Európában ritkaságnak számít.

A képek mára a mindennapok részévé váltak. Udvarokra nyílnak, házfalakon folytatódnak, és szinte észrevétlenül kapcsolódnak a település életéhez. A helyiek nyitottan fogadják az érkezőket, gyakran szóba elegyednek velük, és nem ritka, hogy saját portájukra is betekintést engednek.
Hazánk tele van kalandos történetekkel! Egy élet munkája áll Magyarország legfiatalabb vára mögött
Történelem és jelen egymás mellett

Bódvalenkét már a 13. században említik, mai nevét pedig a közeli Bódva folyóról kapta. A település múltját ma is őrzi a 18. század végén épült református templom és a 19. századi Lenkey-kúria, amelyek csendesen illeszkednek a freskókkal borított utcák közé.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei úti cél környékét is érdemes közelebbről megismerni.

Mindössze néhány kilométerre található a bódvarákói Rákóczi-barlang, amely az Aggteleki-karszt peremének egyik különleges természeti látnivalója, de a régió számtalan túraútvonala és sziklaképződménye bővíti tovább a felfedeznivalók sorát. A közelben érdemes felkeresni még a tornanádaskai Hadik-kastélyt is.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Belföld