Két héten belül a hatodik medveészlelést jelentették Magyarországon
Illusztráció
Fotó: Felix Geringswald/Shutterstock

2026-06-13

Két héten belül a hatodik medveészlelést jelentették Magyarországon

Újabb lehetséges medveészlelésről érkezett bejelentés Magyarországon, ezúttal Nagytálya külterületéről. A polgármester szerint a szakértők egyelőre nem erősítették meg az állat jelenlétét, de a vizsgálat már megkezdődött. Az elmúlt két hétben több hasonló esetet jelentettek az ország különböző pontjáról.

Medve jelenlétére utaló jelekről érkezett bejelentés június 11-én a heves vármegyei Nagytályán. A település polgármesterét arról értesítették, hogy a község közvetlen külterületén vélhetően medveürüléket találtak, emellett az állatra utaló hangokat is észleltek.

Orosz József polgármester Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a szakértők már vizsgálják a bejelntéseket. Mint írta:

Vaklárma is lehet, de mivel emberi életekről van szó, nem kockáztathatunk: a legmagasabb szintű alapossággal járunk el. A bejelentő értesítette a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát, én pedig a helyi vadásztársaságot, valamint a körzeti megbízottat. A szakemberek megkezdték a bejelentés kivizsgálását és a helyszín ellenőrzését.

A polgármester szerint a vizsgálat lezárásáig a legfontosabb a fokozott óvatosság. Érdemes elkerülni az érintett külterületi részeket, de ha mégis arra járnánk, csapjunk zajt gombászás vagy séta közben. A helyieket továbbá arra kérte, hogy a kutyákat tartsák pórázon és a kukák fedelét is szorosan zárják le.

Az eset az elmúlt két hét medveészlelései közül már a hatodik lehet – írja a Sokszínű Vidék. Május 31-én az Aggteleki Nemzeti Park északi részén, Szögliget és Bódvaszilas között találtak barnamedvére utaló nyomokat, majd június 1-jén a park déli részén, Égerszög külterületén is hasonló jeleket észleltek.

Image
Illusztráció
Fotó: WildMedia/Shutterstock

Június 2-án Mogyoródon érkezett bejelentés az önkormányzathoz, miután egy helyi lakópark közelében anyamedvét és bocsát véltek látni. Egy nappal később Pásztó környékén már vadkamera rögzítette egy fiatal medve jelenlétét.

Június 9-én ismét az Aggteleki Nemzeti Park területéről jött hír: Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében egy természetvédelmi őr látott medvét bocsával. A látogatókat arra kérték, hogy tartsák be a látogatási szabályokat és kerüljék a vadászok által használt etetőhelyeket, azaz szórókat. 

A barnamedve jelenléte a szomszédban sem példa nélküli: a túraszezont köszöntő Tátrában csak az év első négy hónapjában 260 bejelentést regisztráltak.

Itt állíthatod be, hogy a Drive.hu az elsők között legyen a Google keresőben

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!