Figyelmeztetett az Aggteleki Nemzeti Park: anyamedve és bocsa járja Borsodot
A kép illusztráció
Fotó: Giedriius, Shutterstock

2026-06-10

Figyelmeztetett az Aggteleki Nemzeti Park: anyamedve és bocsa járja Borsodot

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság figyelmeztetést adott ki, miután egyik munkatársuk egy anyamedvét és egy bocsot látott sétálni a szlovák határ közelében. Hangsúlyozták, kirándulóként semmiképpen se térjünk le a kijelölt turistaútvonalakról. 

Június 9-én az Aggteleki Nemzeti Park területén ismét barnamedvét észleltek. Az állat bocsával együtt mászkált Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében. Az Igazgatóság munkatársa a kora délutáni órákban látta őket – számol be róla a Sokszínű Vidék

Az észlelési helyszín a túraútvonalaktól távol található egy fokozottan védett területen.
Image
A kép illusztráció
Fotó: imageBROKER.com, Shutterstock

Emiatt a nemzeti park arra kéri a látogatókat, hogy tartsák be a látogatási szabályokat. A sátrazás továbbra is tilos, a bivakolóhelyeken (szabad ég alatti éjszakai szálláshelyek – a szerk.) pedig az élelmiszert a fekvőhelytől távolabb szükséges elhelyezni. A vadászok által használt etetőhelyeket, azaz szórókat érdemes elkerülni. 

Mit tehetünk ha medvével találkozunk?

Bár remélhetőleg nem találkozunk medvékkel, ha egyik kirándulásunk során mégis belefutunk egybe, több dolgot is tehetünk. Elővigyázatosságként a túra előtt vásárolhatunk medveriasztó sprayt, ami bizonyítottan hatékony. Az Aggteleki Nemzeti Park ezen felül összeállított egy listát az ajánlott magatartásokról. 

Image
Fotó: imageBROKER.com, Shutterstock
  • Amennyiben medvével találkozik, hátráljon ki lassan azon az úton ahol jött, és kerülje ki minél nagyobb körben.
  • Mindezt tegye csendben, lehetőleg úgy, hogy a medve ne lássa.
  • Amíg a medve nem veszi észre, ne csapjon zajt.
  • Ne zárja el a medve menekülési útvonalát, hagyjon neki helyet.
  • Ha a medve nem észlelte a jelenlétét ne kiabáljon, zajongjon, csapkodjon, mert azt támadásnak veheti a ragadozó.
  • Legyen különösen óvatos, ha a medvével közelről találkozik.
  • Soha ne közelítse meg a medvét, még akkor sem, ha látszólag békés.
  • Ne fordítson hátat az állatnak.
  • Ne fusson el. (A medve 40 km/h sebességgel is tud futni.)
  • Ha a medve észrevette, akkor emelje a kezét lassan a feje felé, és halkan beszéljen, énekeljen, fütyülgessen, hogy a medve emberként tudja azonosítani.
  • Ha a medve észrevette, de nem vesz tudomást a jelenlétéről, nem érdeklődik, akkor lassan hátráljon ki a látóteréből.
Itt állíthatod be, hogy a Drive.hu az elsők között legyen a Google keresőben

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!