Több mint 750 éve áll Budapest legrégebbi, ma is használt épülete
Vörös sünt ábrázoló cégér a Vörös Sün Ház oldalán
Fotó: S.Borisovich / Shutterstock

2026-09-24

Több mint 750 éve áll Budapest legrégebbi, ma is használt épülete

A Budai Várban járva könnyű elhaladni mellette, pedig a Hess András tér 3. alatt álló Vörös Sün Ház Budapest legidősebb, ma is használt lakóépülete. Története egészen a középkorig nyúlik vissza, falai között pedig az évszázadok során megfordultak főurak, szerzetesek, fogadósok, színészek, hivatalnokok és betegek is.

A mai épület helyén eredetileg négy, 1260–1270 körül emelt, különböző magasságú, korai gótikus lakóház állt, ezek összeépítéséből alakult ki a ma ismert tömb. Ennek köszönhető az is, hogy az épületnek három címe van: a Hess András tér 3., a Fortuna utca 1. és a Táncsics Mihály utca 2. ugyanahhoz a házhoz tartozik.

A Vörös Sün Ház egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy ma is őriz olyan részleteket, amelyek még a 13. századból származnak. Az első biztos írásos emlék 1383-ból maradt fenn, amikor ide hurcolták a királyi hatalom ellen lázadó Héderváry-Kont Istvánt. A történet szerint kivégzése előtti éjszakáját is itt töltötte.

A ház később Kont Miklós nádor családjához került, majd a 15. század elején a csatkai pálosok birtoka lett. Buda 1686-os ostroma súlyosan megrongálta a környéket, az épület falainak és boltozatainak egy része azonban átvészelte a pusztítást.

Nem sokkal később már Vörös Sün fogadóként említették, amely hosszú időn át a Budai Vár egyetlen fogadójaként működött.
Fogadóból társasági központ

A nagyobb termekben bálokat és táncmulatságokat rendeztek, az 1760-as évektől pedig színházi előadásoknak is otthont adott az épület. A ház az első magyar gyerekszínház történetéhez is kapcsolódik: Berner Félix vándorló gyermekszíntársulata a 18. század második felében több magyarországi várost bejárt, és itt is számos alkalommal fellépett.

A ma látható, egységesebb homlokzat a 18–19. század fordulóján alakult ki. Az emeleti középső ablak alatt kapott helyet az épület névadója, a vörös sünt ábrázoló dombormű, amely ma is könnyen felismerhetővé teszi a házat.

A fogadó bezárása után sem maradt üresen az épület.
Évszázadokon át új szerepeket kapott

Működött itt leányiskola, nevelőintézet, lottóigazgatóság és rendőri hivatal, az 1848–49-es szabadságharc idején pedig kolerás betegeket is ápoltak a falai között. Később lakások és üzlethelyiségek kaptak benne helyet, a két világháború között pedig vöröslámpás házként működött.

A második világháborút viszonylag kisebb károkkal vészelte át, a leomló vakolat alól ugyanakkor számos, addig rejtett középkori részlet került elő. A későbbi helyreállítás során ezeket már tudatosan megőrizték. A jelenlegi lakások mellett néhány üzlethelyiséget is találunk az épületben, amelyekben az évek során ajándékbolt, galéria és népművészeti bolt működött. A Vörös Sün Ház ugyanakkor nem múzeumként üzemel, így belső terei nem látogathatók szabadon.

Ha tehát legközelebb az I. kerületben, a Hess András tér közelében járunk, érdemes egy pillanatra megállni az épület előtt: kevés budapesti ház őrzi ennyire látványosan több mint hét évszázad nyomait.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!