2026-02-13
Szinte ismeretlenek, mégis gyönyörűek: 5 különleges zsákfalu Magyarországon
Magyarországon nagyjából félezer olyan település van, amely mindössze egyetlen úton kapcsolódik az országos közúthálózathoz. A zsákfalvak többsége Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Zala, Baranya és Veszprém vármegyében található, természetközeli fekvésük és alacsony lakosságszámuk miatt pedig ideális úti célok lehetnek, ha egy nyugodt, elvonulós hétvégére vágyunk. Ajánlunk is öt zsáktelepülést, ahol érdemes megállni néhány napra!
Közvetlenül a szlovák határ mellett fekszik Gömörszőlős, az egyetlen hazai település, amely ma is őrzi az egykori Gömör vármegye nevét.
Érdekesség, hogy 1993-ban indult el a „Gömörszőlős, a fenntartható falu” program, amelynek keretében a miskolci Ökológiai Intézet munkatársai környezetbarát oktatóközpontot hoztak létre. A település életében egykor meghatározó volt a gyapjúfeldolgozás, mára azonban visszaszorult a jelentősége. A Falumúzeumban ma is megismerhetjük Gömörszőlős múltját, a Tompa Mihály Emlékház és Tájház pedig a gömöri hagyományokat bemutató néprajzi gyűjteménynek ad otthont.
Az apró faluban mindössze néhány szálláshely várja a látogatókat: a Kakasvári Vendégház, a Pohánka Vendégház és a Füstös Vendégház egyaránt jó értékelésekkel rendelkezik. Gasztronómiai szempontból kiemelhető a Gömöri Termékbolt, amely egyszerre fogja össze a helyi kistermelők portékáit, működik élelmiszerüzletként és reggelizőként is – a gömöri mulcsos szörpöt például mindenképp érdemes megkóstolni!
A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyik szűk völgyében fekvő Óbányának mindössze egyetlen utcája van, de éppen ez adja a báját. Az egykori pécsi üveghuta köré szerveződött települést jelentős német lakossága miatt olykor „magyar Svájcként” emlegetik. A házsorok portái javarészt tornácos parasztházakból állnak, az udvarokat pedig a hegyoldalba mélyülő pincék zárják le.

A kerámiázás és az üvegművesség hagyományaival a Falumúzeumban ismerkedhetünk meg, a Rékavárról pedig úgy tartják, hogy Skócia egykori királynője, Szent Margit szülőhelye. A természeti látnivalók közül a Mecsek vonulatai, az Óbányai-völgy, a Hetényi-kilátó, a Szószék és az 594 méter magas Dobogó is kiváló kirándulóhely.
Ha elfáradtunk, a Jéhn Kocsmában, a Stelázsiban és a Zölderdő Vendéglőben is megpihenhetünk, de egy rövid kitérőt a Bagoly Csárda és Panzió is megér.
A Balaton északi partján, a tótól mindössze nyolc kilométerre fekvő Balatonhenye hazánk egyik legszebb táján terül el. A zsákfalu első írásos említése 1181-ből származik, a régészeti leletek azonban arra utalnak, hogy már a római korban is lakott hely volt.
Épített örökségből a hagyományos házakon – például a Kenessey-, az Ágoston- és a Balogh-házon – valamint a templomon kívül nem sok maradt, Balatonhenye vonzereje azonban nem is ebben rejlik. Itt halad az Országos Kéktúra 5. szakasza, és az északi Botos-hegyet is érdemes felkeresni. A közelben található a Vaskapu-árok, az Eötvös Károly-kilátó és a Henyei-fennsík, sőt séta közben öt apró krátertavat is felfedezhetünk.
A Káli-medence közelsége miatt a gasztronómia iránt érdeklődőknek is bőven akad választék: a legközelebbi birtok a Káli Vineyard Estate, a szomszédos Köveskált pedig hazánk egyik legjobb gasztrofalujaként tartják számon.
A Balaton túloldalán, Somogyban is számos apró zsáktelepülés bújik meg. Közülük az egyik a Balatonboglártól alig negyedórányira fekvő Gyugy, amely mérete ellenére meglepően gazdag látnivalókban. A falu már a 6. század táján is lakott volt, ezt a Kossuth utcában feltárt avarkori temető is bizonyítja.
A domb ugyanakkor legalább ennyire ismert arról, hogy itt metszik egymást a Szent György-vonalak, más néven sárkányvonalak, amelyekhez a legendák gyógyító erőt társítanak. A templomhoz egy különleges, 21 állomásos ösvény vezet: a Nemzetünk Csillagai Emlékösvény a magyar történelem meghatározó alakjainak állít emléket, köztük hadvezéreknek, íróknak, színészeknek és tudósoknak.
A temető fölé magasodó Gugyi-kilátó szintén különlegesség, hiszen a panorámához zene is társul: a „Tavaszi szél vizet áraszt” dallamai sajátos hangulatot adnak a kilátásnak.
Ettől eltekintve Gyugy kifejezetten csendes település: szállást és étkezési lehetőséget inkább a falu határában vagy a szomszédos Szőlősgyörökön találunk. A legközelebb a Nádas Pince Vendégház, a Márton Pince Vendégház és a Trunkó Pincészet esik.

A Kis-Balatontól nem messze fekvő Zalaújlak a „Héthatár” nevű földrajzi terület része, amely rajta kívül még hat apró falut foglal magába. Jó kiindulópont lehet egy csillagtúrához, hiszen a környéken több érdekes helyszín is könnyen elérhető. A szomszédos Nagybakón például a Kőszikla-szurdok és az Árpád-forrás vár, Újudvar határában pedig a Csibiti-tó kínál kellemes sétalehetőséget. Kelet felé Zalakaros is közel van, amely fürdőjével és tanösvényeivel változatos programokat kínál.
A kerékpárosok számára is kézenfekvő megálló, mivel a Kis-Balaton körül futó bicikliútról könnyen megközelíthető. A településen mindössze egy, 4,9 csillagos szálláshely – a Szarvaslak Vendégház – működik, így itt valóban nem kell nagy turistaforgalomra számítani.
(Borítókép forrása: Zsombor94/Wikimedia Commons)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


