Kitört a pánik, miután összeesett a pilóta – kényszerleszállást hajtott végre az easyJet egyik gépe
Fotó: Viktor Forgacs, Unsplash.

2025-02-11

Kitört a pánik, miután összeesett a pilóta – kényszerleszállást hajtott végre az easyJet egyik gépe

Félelmetes pillanatokat éltek át azok az utasok, akik a február 8-án az easyJet egyiptomi Hurghadából Manchesterbe tartó járatán utaztak. A pilóta út közben rosszul lett, emiatt a gépnek Athénban kellett kényszerleszállást végrehajtania.  

Február 8-án indult útnak az easyJet egyik járata az egyiptomi Gurdaka (Hurghada) repülőteréről, ami a tervek szerint egyenesen az angliai Manchesterbe szállította volna utasait. Nagyjából 2 óra elteltével viszont váratlanul összeesett a pilóta, így a másodpilótának egyedül kellett végrehajtania a kényszerleszállást Athénban.

Image
Fotó: Elio Santos, Unsplash.
Az utasok szerint a légiutas-kísérők éppen ételeket szolgáltak fel, amikor hirtelen mindegyikőjük a gép elejéhez rohant, miután értesültek róla, hogy valaki összeesett.
Image
Fotó: Shutterstock

Az utasok elé paravánt húztak, így csak később tudták meg, hogy az érintett személy a repülőgép pilótája. A légügyi hatóságok elmondása szerint ezután több „orvosi tapasztalattal rendelkező” utas is a pilóta segítségére sietett. A hangulaton nem javított, hogy sokan már akkor elkezdtek pánikolni, amikor megtudták, hogy a vészhelyzet a pilótát érintette – emiatt több utasnak le kellett engedni az oxigénmaszkokat.

Az esetet követően égül a másodpilótának egyedül sikerült leszállnia az athéni repülőtéren, de mindez nem volt zökkenőmentes. Az utasok szerint a leszállás ijesztően rázós volt, többen úgy nyilatkoztak, hogy azt hitték, hogy „ez lesz az utolsó útjuk”.

Mindenesetre a másodpilóta fantasztikus munkát végzett, ugyanis tényleges baleset nélkül sikerült landolnia a géppel, ahol mentőautók, rendőrök és a repülőtéri személyzet tagjai várták a rosszul lett pilótát. Az easyJet reagált a helyzetre, elnézést kértek az utasoktól, és megerősítették, hogy a másodpilóta a landolás során sikeresen követte a sztenderd eljárásokat, ennek köszönhetően tudtak épségben leszállni. A légitársaság minden utast elszállásolt Athénban és az étkezést is biztosította számukra.

(Források: Independent, The Travel)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

még több Check-in

hírlevél