2025-01-09
Az Emirates is megszólalt: repülőgép-katasztrófákról terjednek hamis videók a közösségi médiában
A repülőtereken alkalmazott arcfelismerő-technológiáktól kezdve az MI alapú idegenvezetőkön át az utazástervező alkalmazásokig, a mesterséges intelligencia a turisztikai szektorban is egyre nagyobb teret hódít magának. Mindennek azonban a hátránya is megvan: a technológia például képes valóságosnak látszó fotókat és videókat készíteni, amivel rengeteg embert lehet félrevezetni, befolyásolni. Erre hívta fel a figyelmet az Emirates, miután egy repülőgépükről készített hamis katasztrófavideó kezdett el terjedni az interneten.
Katasztrofális heteken van túl a légi közlekedés. Először a 38 halálos áldozattal járó Azerbaijan Airlines katasztrófája sokkolta a világot karácsony napján, majd december 29-én a Jeju Air egyik repülőgépe csúszott túl a kifutópályán Dél-Koreában, ami végül egy betonfalba ütközött, majd felrobbant – a balesetet a fedélzeten tartózkodó 181 utas közül csupán ketten élték túl. Ezt követően a közösségi médiában is megszaporodtak a repülőgépekkel kapcsolatos tartalmak, amikből több erősen félrevezető, vagy éppen teljes valótlanság: utóbbi kategóriába tartozik az a videó is, amelyben az látszik, hogy az Emirates egyik gépe felrobban.
„Tudunk a közösségi médiában terjedő felvételről, és az Emirates kijelenti, hogy ez abszolút hamis. Már kapcsolatba léptünk a különböző felületekkel, és arra kértük őket, hogy távolítsák el a videókat, vagy jelezzék egyértelműen, hogy digitálisan készített felvételről van szó. Sajnos a platformok nem reagálnak elég gyorsan az ilyen tartalmi felülvizsgálási kérelmekre, ezért éreztük szükségét most annak, hogy mi is jelezzük, hamis videóról van szó” – áll az Emirates közleményében.
Mint az Independent is felhívja rá a figyelmet, a dubaji székhelyű vállalat 1985-ös megalakulása óta kiváló biztonsági statisztikákkal rendelkezik: közel 40 éves működése során csupán egyetlen gépük volt érintett bárminemű katasztrófában. Ez az a járat volt, ami 2016 augusztusában landolást követően – 300 utassal a fedélzetén – felgyulladt Dubaj nemzetközi repülőterén.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!