2026-06-11
A légiirányító mulasztása miatt került veszélybe a Ryanair egyik járata
Június első hétvégéjén probléma adódott az eszéki repülőtéren, miután az egyik légiforgalmi irányító elkésett szombati műszakjából. A pilóta válasz híján már azt fontolgatta, hogy továbbhalad a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, de végül erre nem kellett sor kerüljön.
Szokatlan helyzetben találta magát június első szombatján a Ryanair London–Eszék járatát vezető pilóta, ugyanis leszállás előtt a hívására húsz perc alatt egyetlen válasz sem érkezett az irányítótornyból. Ekkor már csupán tíz percnyi Eszék körüli repülésre volt elegendő az üzemanyag, így veszélyes helyzet állt elő. A pilóta tájékoztatta az utasokat, hogy lehetséges, hogy Budapesten kell landolnia a géppel.

A Pécs Aktuál beszámolója szerint az utasok kicsit aggódtak, mivel egy budapesti landolás esetén még a hazautat is meg kellett volna oldaniuk.

– idézte a közleményt a portál. A horvát légiforgalmi irányítás hangsúlyozta, ez egy elszigetelt eset volt, amit a probléma észlelését követően az előírt eljárások alkalmazásával megoldottak. A Ryanair járata így biztonságos leszállást tudott végrehajtani Eszéken.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


