2025-01-09
100 kígyó a nadrágban, avagy 2024 legbotrányosabb utazói
A legtöbben tudják, hogyan illik viselkedni a repülőtereken és -gépeken, ám bőven akadnak olyan utasok is, akik fittyet hánynak az illemszabályokra. Az Egyesült Államokban ráadásul külön rögzítik a leghajmeresztőbb eseteket, nem is keveset: 2024-ben a Szövetségi Légügyi Hivatalnak mintegy 2000 incidenst kellett kivizsgálnia.
Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalának (FAA) tavaly rekordszámú, több mint kétezer olyan esetben kellett intézkednie, ahol a problémát az utasok viselkedése jelentette. Ez egyébként jelentős visszaesés 2021-es rekordadatokhoz képest, amikor közel hatezer incidens történt.

Az egyik leggyakoribb probléma? Az agresszió. Októberben például a United Airlines járatán valaki minden ok nélkül megtámadott egy alvó utast, a Nippon Airways fedélzetén pedig januárban egy női utas harapott meg valakit. Ugyanebben a hónapban az American Airlines egyik gépét át kellett irányítani, miután egy utas többször is megütötte az egyik légiutas-kísérőt.
Néhányan azzal okoztak bosszúságot a személyzetnek, hogy repülés közben megpróbálták kinyitni a vészkijáratokat: novemberben például az American Airlines munkatársainak ragasztószalaggal kellett az üléshez kötni egy neveletlen utast, februárban pedig a légitársaság egyik gépének ugyanemiatt vissza kellett fordulnia a kiinduló repülőtérre.

Természetesen az bárkivel megeshet, hogy véletlenül a kézipoggyászában hagy egy bicskát vagy túl sok folyadékot pakol el, ám a csomagokban nem csak ilyen feledékenységből otthagyott tárgyakat találtak.
Szintén kikerekíthette a hatóságok szemét az utas, aki 90 óriási afrikai csigát pakolt magával, de valaki 86 más állat mellett egy veszélyeztetett vörös macskamedvével próbált meg hazatérni Bangkokból. A csempészek azonban nemcsak állatok, de narkotikumok szállításával is kísérleteztek: egy kaliforniai férfi például metamfetaminba áztatott ruhákkal pakolt meg két bőröndöt, egy kanadai nő pedig karácsonyi ajándékoknak álcázva kísérelt meg több mint 10 kilogrammnyi metamfetamint felvinni a gépre. Mennyiség tekintetében azonban a prímet a Los Angeles nemzetközi repülőterén lekapcsolt nő viszi, aki 82 tűzijátékot, 3 kést, 2 fegyvert, valamint egy paprikasprayt pakolt kézipoggyászába.

Olaszországot bár sokan a legromantikusabb országnak tartják, ez nem azt jelenti, hogy területén „szerelemben mindent szabad”. Ezzel nem teljesen volt tisztában az az utas, akit júliusban azért kerestek a hatóságok, mert aktust imitált a firenzei Bacchus-szoborral. Furcsaságokat persze nem kizárólag az amerikaiak tudnak elkövetni: egy brit turista augusztusban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy belevésse nevének kezdőbetűit Pompeii egyik, több mint kétezer éves házának falába.
Az egyre népszerűbb úti célnak számító Japánban is mozgalmasan telt az év: mint mi is megírtuk, a kiotói gésanegyed egy részét le kellett zárniuk a hatóságoknak, mert a turisták zaklatták a gésákat – de voltak olyanok is, akik nem bírtak magukkal, és egy templomban estek egymásnak, illetve egy amerikai utazó az egyik templom kapujában könnyített magán. Nem is beszélve a Mount Everest ügyéről, ahol a környezetszennyezés miatt arra kötelezték a turistákat, hogy egy zacskóban vigyék magukkal végterméküket.
(Forrás: CNN)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!