Egy merész repülési kísérlet, ami 900 évvel megelőzte a Wright fivérekét

A Wright fivéreket a legtöbben a mai modern repülés úttörőinek tartják: ők voltak azok, akik megtervezték az első, gyakorlatban is működő, irányítható és motorral hajtott repülőgépet. Persze ez még közel sem hasonlított a mai vasmadarakra, de Orville-nek és Wilburnek így is sikerült 12 másodpercig a levegőben tartózkodniuk, ami akkor még páratlannak számított.

Ezt megelőzően a hőlégballonokkal próbálkozott az emberiség: a legelső ballon 1783-ban szállt fel Párizsban. Ugyanakkor mint az IFL Science is írja, ezelőtt is akadtak már kísérletek – mivel azonban ezek nem végződtek sikerrel, a legtöbben nem is hallottak róluk. Némelyik közülük feltételezhetően csak egy legenda – mint például Daidalosz és Ikarosz története –, mások viszont nagyon is valóságosak: ilyen például annak a szerzetesnek a próbálkozása, aki a Kr.u. 11. században szeretett volna felemelkedni a földről.

Lynn White Jr. történész munkája, illetve a különböző történelmi beszámolók alapján nagyjából 1000 és 1010 között kísérelhette meg a repülést egy (a beillesztett Instagram-posztban látható) Eilmer nevű angliai szerzetes. Eilmer próbálkozását először Malmesburyi Vilmos rögzítette a 12. században – a történész a Halley-üstökös 1066. áprilisi megjelenésével kapcsolatban említette meg a szerzetest.

„Egy üstökös, egy csillag, amely – mint mondják –, előre jelzi a királyságok változását, megjelent, és egy hosszú, tüzes csóvát húzott az égen. […] Ahol kolostorunk bizonyos szerzetese, név szerint Eilmer, a ragyogó csillag láttán rémülten hajolt meg, és bölcsen felkiáltott: »Eljöttél!« Sok anya gyászának okozója vagy, eljöttél; láttalak már korábban is, de most sokkal félelmetesebbnek tűnsz, a pusztulással fenyegetve az emberiséget” – írta beszámolójában.

A történész ezt követően egy anekdotába kezdett Eilmerrel kapcsolatosan. A vele kapcsolatos információkat valószínűleg akkor szerezhette, amikor fiatalon belépett a malmesburyi apátságba.

„A saját korához képest tanult, érett ember volt, kora ifjúságában pedig megkockáztatott egy figyelemre méltóan merész tettet. Valamilyen módon – alig tudom, hogyan – szárnyakat erősített kezére és lábára, hogy a mesét az igazsággal összetévesztve úgy repülhessen, mint Daidalosz. Egy torony tetején összegyűjtve a szellőt, több mint egy furlongnyi (kb. 200 méternyi – a szerk.) távolságot repült…”

Habár jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan irat, ami hűen ábrázolná az Eilmer által használt eszközt, a beszámoló megemlít egy „pennae”-t, ami tollakra, illetve szárnyakra utal. White szerint mindebből arra tudunk következtetni, hogy Eilmer jelentős méretű, merev szárnyakkal kísérelte meg a repülést. Ezekkel valószínűleg úgy tervezett csapkodni, mint a madarak, a szárnyak pedig úgy lehettek összecsukva, hogy ne felfelé, hanem siklórepülő módjára lefelé suhanjanak.

A kétszáz méternek megfelelő furlong ugyan első hallásra impresszív távnak tűnhet, de a mozgás java részét feltételezhetően a gravitáció okozta.

„Ám a szél és a légáramlat hevétől, valamint meggondolatlan próbálkozásának tudatától felzaklatva elesett, eltörte mindkét lábát, további életét bénán, sántán töltötte” – zárja le Eilmer történetét Malmesburyi Vilmos.

Mindebből jól látható, hogy bár Eilmer a középkorban feltételezhetően nagy hírnévre tett szert, a repüléstörténelembe érthető okoból kifolyólag már nem sikerült beírnia magát.