2025-03-12
68 útvonal, heti 640 járat: rekorder nyári menetrendet jelentett be a Ryanair Budapesten
A napokban Budapesten tartotta meg a nyári szezonra vonatkozó tájékoztatóját a Ryanair. Az eseményen kereskedelmi igazgatójuk a cég hazánkkal kapcsolatos terveit részletezte, kiemelve, hogy hálásak Magyarországnak a légitársaságokra kivetett adók eltörléséért. A nyári menetrend értelmében az ír fapadossal már 68 úti célra lehet majd eljutni Budapestről, hetente pedig 640-nél is több járat fog közlekedni a fővárosból.
Nemrég számoltunk be arról, hogy a Ryanair több európai országgal – különösen Spanyolországgal – is összekapott a magas repülőtéri adók miatt, amit a légitársaságoknak utasonként szükséges megfizetni. Már akkor tudni lehetett, hogy az ír vállalat Olaszország, Svédország, Horvátország és Marokkó mellett Magyarországon használja majd fel a járattörlésekkel, járatritkításokkal felszabaduló kapacitásait.

A négy új útvonal Castellón (Spanyolország), Liverpool (Egyesült Királyság), Toulouse (Franciaország) és Katowice (Lengyelország) városait érinti, így ezekkel együtt a március 30-án startoló nyári szezonban már 68 helyszínre lehet Budapestről elrepülni – bár a katowicei járatok csak némi késéssel, júliustól lesznek elérhetők az Airportal szerint. A VG ráadásul azt is kiszúrta, hogy az új úti célokra szóló repülőjegyekre május végéig kedvezményes, 7919 forintos bevezető áron lehet lecsapni.

A fapados légitársaság kiemelte, ehhez a bővüléshez nagyban hozzájárult, hogy Magyarország eltörölte a fent említett adót, és többek között ez az oka annak is, hogy 2030-cal bezáróan Debrecent és a Balatont is fel szeretnék venni kínálatukba – ez további 1,6 milliárd eurós fejlesztést és évi 9 milliós utasforgalmat jelentene Magyarországnak.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!