2025-04-18
Szakértők szerint ezek a tiltólistás ruhadarabok, ha repülővel utazunk
Bár a legtöbb légitársaságnak nincs hivatalos öltözködési szabályzata, létezik néhány íratlan szabály, amit érdemes minden utazás során betartanunk. Ebbe beletartozik az is, hogy milyen ruhadarabokban nem ajánlott megjlenni a repülőn. Alábbi listánkban most összegyűjtöttük a szakértők által javasolt legfontosabbakat, melyeket elsősorban a saját biztonságunk – és kényelmünk – érdekében javasolnak.
Ha az úti célunkon éppen tombol a nyár, elsőre logikusnak hangzik, hogy már az utazás idejére is lenge öltözetet és nyitott cipőt választunk, hogy megkönnyítsük a saját dolgunkat. Szakértők szerint azonban lehetőleg sose viseljünk szandált, vagy egyéb nyitott orrú cipőt a repülőn.
– mondta Bobby Laurie, utazási szakértő és egykori légiutas-kísérő a Travel and Leisure portálnak. Hozzátette, hogy érdemes a mosdót is cipőben használni, hiszen szintén rengeteg baktérium és kórokozó telepedhet meg a helyiség padlóján. Egyébként lehetőség szerint kényelmes, zárt cipőben érkezzünk és kerüljük a kényelmetlen darabokat, például a magassarkút, hiszen könnyen rémálommá válhat vele még egy rövidebb utazás is.

Sokan nem tudják, ám a legtöbb légitársaság fenntartja a jogot, hogy megtagadja a beszállást a sértő ruházatot viselő utasoktól. Ez általában a trágár, vagy bántó feliratokra érvényes. Ha az adott légitársaság úgy ítéli meg, hogy a ruházat, amit viselünk, sértő, megkérhetnek, hogy öltözzünk át. Ha pedig visszautasítjuk a kérést, kitilthatnak a járatról.
Logikus, hogy minél kényelmesebbé szeretnénk tenni az utazásunkat, ám nem érdemes pizsamában megjelenni egy repülőtéren, még akkor sem, ha hosszú útra indulunk. Ehelyett viseljünk inkább laza, kényelmes, rugalmas pánttal ellátott nadrágot. Az egyetlen kivétel, ha üzleti osztályon repülünk, és pizsamát kaptunk a járatra, az is elfogadható a repülőn – leszállás előtt viszont ebben az esetben is át kell öltöznünk.

A Hawaiian Airlines azon kevés légitársaságok egyike, ami hivatalos dress code-ot ír elő – az pedig kifejezetten tiltja az úszóruházatot. Tekintettel arra, hogy a repülőgépeken nincsenek medencék, ez nem jelenthet problémát. Ha mindenképpen fürdőruhában szeretnénk utazni, vegyünk fölé egy kényelmes ruhadarabot.
Mivel soha nem lehet előre tudni, milyen lesz a hőmérséklet a repülőn, mindig érdemes minden eshetőségre felkészülni. Éppen ezért nem a legjobb ötlet egyetlen rétegben – legyen az egy ujjatlan felső vagy egy vastag pulóver – utazni. Érdemes mindig rétegesen öltözködni, hogy könnyebben alkalmazkodhassunk a hőmérséklet-változáshoz.

Utazás közben a nehezebb ékszereinket mindig tartsuk a kézipoggyászunkban. Ráadásul, minden bizonnyal úgyis le kell majd vennünk az összeset a biztonsági ellenőrzés során, így igazából a kelleténél több kiegészítő csak kényelmetlenséget okoz. Ez igaz a karórákra is, sokkal biztonságosabb, ha egészen az érdekezésig a kézipoggyászunkban tároljuk.
Legyünk tekintettel a többi utastársunkra is, hiszen nem tudhatjuk, hogy a környezetünkben ülők milyen allergiával, érzékenységgel rendelkeznek. Éppen ezért lehetőleg kerüljük az erős, tartós illatok használatát.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!