2025-04-16
5+2 szomszédos úti cél húsvétra, ahová pár óra alatt eljuthatsz Budapestről
Magyarország nem tartozik Európa legnagyobb országai közé, aminek egyik előnye, hogy így autóval is könnyedén eljuthatunk a szomszédos országokba. Belőlük bőven akad: Szlovénia gyönyörű természeti tájaitól kezdve Románia hegyvonulatain át Horvátország mesebeli településeiig, ajánlunk most pár közeli úti célt, amit pár nap alatt felfedezhetünk – akár már valamelyik hosszú hétvégén!

A hatalmas barlangrendszer volt az első szlovéniai helyszín, amelyet az UNESCO felvett a listájára – mindezt még 1986-ban. A hatalmas barlangokon a világ egyik legnagyobb – több mint 6 km hosszú – föld alatti folyókanyonja halad át. A szokásos vezetett túra körülbelül három órát vesz igénybe, és 5 km mélyre vezet a barlangrendszerbe, ahol számtalan látnivaló vár ránk – köztük a Cerkvenik-hídon való átkelés, 50 méterrel a Reka-folyó fölött.
- Autós távolság Budapesttől: 5 óra 8 perc
Az 1265 óta bizonyítottan létező település a második világháború után hatalmas ipari fejlődésen ment keresztül. Az 1989-es forradalom környékén Vajdahunyadon több mint 3 millió tonna acélt gyártottak. Azóta azonban az ipar összeomlott, sok gyár pedig bezárta kapuit. Mindez viszont mellékes ahhoz képest, hogy itt rejtőzik Románia leggyönyörűbb középkori emléke: a Vajdahunyad vára, amelyet mindenkinek látnia kell legalább egyszer.
A 15. században épült monumentális várkastély Hunyadi János és Mátyás király tulajdonát képezte egykoron. A gótikus stílusú várban ma már középkori fesztiválokat rendeznek évente – korhű környezettel és programokkal színesítve a történelmi ékszerdobozt.
- Autós távolság Budapesttől: 5 óra 5 perc

Rastoke elhelyezkedésének különlegessége, hogy pont itt találkozik a Plitvicei-tavakból eredő Korana-folyó a Slunjčica-patakkal, melynek hatására a környéken több vízesés is kialakult. A helyiek ki is használták ezt az egyedi lehetőséget: a település bájához a 17. századból származó vízimalomtelep is hozzájárul. A Slunjčica völgye emellett szuper lehetőséget biztosít a kirándulásra, de a kajakozást, a raftingot, a lovaglást és a quadozást is kipróbálhatjuk a környéken. Ha egy kicsit több időt hagyunk magunkat a visszaútra, akkor érdemes a településtől 36 kilométerre található Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot is bejárni.
- Autós távolság Budapesttől: 4 óra 30 perc

A Magas-Tátra egyik legkedveltebb útvonalának számít a Tengerszem-csúcs, vagy más néven a Rysy-csúcs. A megmászásának Lengyelországból és Szlovákiából is belekezdhetünk, ám a legmagasabb, 2503 méteres csúcs Szlovákia területén található. A körülbelül 12 kilométeres túrát Csorbatótól (Štrbské Pleso) érdemes kezdeni, majd az első Y-elágazásnál a piros jelzést kell követni. Hamarosan el fogunk érni a meseszép Poprádi-tóhoz, ahonnan ismét a piros pályán haladva el fogunk érni a Békás-tavakhoz, majd egy meredek szakaszt követően a Hunfalvy-völgyben, 2250 méter magasan található menedékházhoz is. Innen már nincsen messze a Tengerszem-csúcs, elérése előtt „csak” egy hágón kell keresztüljutnunk.
- Autós távolság Budapesttől: 4 óra 15 perc

Szintén nem kell sokat utaznunk ahhoz, hogy elérkezzünk Szlovákia egyik leggyönyörűbb nemzeti parkjába, ami nem véletlenül kapta a paradicsom nevet. Itt található ugyanis a világ egyik legnagyobb jégbarlangja, de a túrázni vágyók felfedezhetik az itt megbúvó vízeséseket, mészfennsíkokat és szorosokat is. Az útvonal során gyakran hatalmas fából készült lépcsőkön, hidakon kell átkelnünk a továbbjutáshoz, ami még izgalmasabbá teszi az élményt.
- Autós távolság Budapesttől: 4 óra 2 perc

Bár Csehország nem közvetlen szomszédunk, az ország második legnagyobb városa a délkeleti részen, Morvaország központjában található, így Brnót nemcsak a közelsége, de a különleges hangulata miatt is érdemes felkeresni, hiszen a város egyszerre szolgál elképesztő történelmi emlékekkel, miközben fiatalos és nyüzsgő hangulatot áraszt. Brnóban járva kihagyhatatlanok az olyan népszerű látványosságok, mint a Špilberk vár vagy a Szent Péter és Pál Katedrális, ami az évtizedek során a város jelképe is lett.
A modern építészet kedvelőinek a Tugendhat-villa felkeresését javasoljuk, amit az 1930-as években építettek Ludwig Mies van der Rohe tervei alapján és ami az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
- Autós távolság Budapesttől: 3 óra 27 perc

Hasonlóan Brnóhoz, Český Krumlov városa is az ország déli részén található és gyakorlatilag olyan, mint egy mini Prága. A kisvárosnak tökéletesen sikerült megőriznie középkori épületeit és báját, éppen ezért Český Krumlov jelentős része az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A szűk, macskaköves utcákon sétálgatva olyan történelmi emlékekbe futhatunk bele, mint a Szent Vitus templom vagy a Krumlovi vár, amit a 13. században kezdtek el építeni. A turisták jelentős része ráadásul május és szeptember között érkezik a városba, így ha az áprilisi pihenésünket szeretnénk itt tölteni, akkora tömeggel sem kell számolnunk.
- Autós távolság Budapesttől: 5 óra 15 perc
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


