Olcsóbb, mint gondolnád: pofonegyszerűen vásárolhatsz saját falut Spanyolországban Olcsóbb, mint gondolnád: pofonegyszerűen vásárolhatsz saját falut Spanyolországban
A kép csak illusztráció / Albarracin, Spanyolország
Fotó: Shutterstock

2025-03-04

Olcsóbb, mint gondolnád: pofonegyszerűen vásárolhatsz saját falut Spanyolországban

Első hallásra abszurdnak – és borzasztóan drága mulatságnak – tűnhet, hogy egy egész települést megvásároljunk, ám Spanyolországban ez nagyon is komoly dolog. Hasonlóan ugyanis Olaszország egyeurós projektjeihez, Spanyolországban is léteznek olyan térségek, ahol annyira égető problémát jelent az elnéptelenedés, hogy az önkormányzatok nem is egy-egy házat, de már komplett településeket bocsátottak áruba. De hogyan lehet kihasználni ezt a lehetőséget?

Spanyolország középső, tengerpartoktól mentes térségeiben egyre komolyabb problémát jelent az elnéptelenedés. A vidéki településekről a fiatalabbak jellemzően a nagyobb városokba vándorolnak jobb megélhetés reményében, és sok esetben családjukat is viszik magukkal – a The Local Spain szerint például az ország lakosságának 90 százaléka az elérhető területek 30 százalékán él. Emiatt ma már rengeteg olyan ház, illetve falu van szétszórva, amelyekben évek óta egy lélek sem fordult meg.

Szemléltetésképpen, a becslések szerint jelenleg nagyjából 3 ezer teljesen elhagyatott falu „díszíti" Spanyolország vidékét, és még legalább 2 ezer olyan, amire a népességadatok szerint hasonló sors vár.
És hogy mit csinálnak az emberek egy teljes faluval? Egy spanyol falut már megvettek, de további 100 még mindig új tulajdonost keres
Image
A kép csak illusztráció / Pedraza, Spanyolország
Fotó: Shutterstock

Emiatt jöttek létre az olyan szolgáltatók, amelyek bár nem egyetlen euróért, de kedvezményes áron kínálnak komplett településeket. Közülük a legnagyobb az Aldeas Abandonadas, ami több tucat eladó települést listáz Spanyolország különböző pontjain.

A legolcsóbbak ára 50 ezer euró (közel 20 millió forint) környékén van, míg a legdrágábbakért 2 millió eurót (kb. 800 millió forintot) kérnek.

Persze az áruk az állapotra is utal: a legdrágább falvak jellemzően kiépítettebbek és nagyobbak is, míg az olcsó társaik „némi” felújításra szorulnak. De akkor is fordulhatunk az Aldeas Abandonadashoz, ha csupán egy házat vennénk, hiszen a vállalat nemcsak településekre fókuszál. Ugyanígy, a terrenos.es oldalon is számos falu közül lehet válogatni, de az expatokra (külföldön dolgozókra) specializálódó Idealistán is bele lehet néha futni ilyen ajánlatokba.

Jelenleg az alábbi helyeken és régiókban vásárolhatunk falvakat:
Image
A kép csak illusztráció / Potes, Spanyolország
Fotó: Shutterstock
  • Lugo
  • A Coruna
  • Orense
  • Asztúria
  • Pontevedra
  • Katalónia
  • Madrid
  • Castilla y León és La Mancha
  • Extremadura
  • Cantabria
  • Aragon, Rioja
  • Baszkföld
  • Levante
  • Kanári-szigetek

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!