2026-08-13
40 éve hiányzó vasúti kapcsolat tért vissza Európába
Közel 40 év után ismét közvetlen vasúti kapcsolat létesült Finnország és Svédország között. Az új járat az országok északi határvidékén közlekedik, és a finn Oulut köti össze a svéd Haparandával.
Újraindult a vasúti közlekedés Finnország és Svédország között: a finn állami vasúttársaság, a VR járatai a Botteni-öböl partvidékén fekvő Oulu és a svéd Haparanda között közlekednek. A két település közötti út nagyjából 1 óra 40 percet vesz igénybe.
A vonatok naponta kétszer indulnak mindkét irányba, a hét minden napján. Az árak időszakonként változnak, de október közepére már 5,40 eurótól, vagyis alig kétezer forinttól találhatunk jegyeket.

A vasúti kapcsolat azért is számít különlegesnek, mert a két ország között közel negyven éve nem közlekedtek személyvonatok. A járatokat az 1980-as évek végén, illetve az 1990-es évek elején állították le, részben az alacsony utasszám miatt.
A vasúti pályák eltérő nyomtávja szintén nehezítette a közlekedést, mivel Finnországban szélesebb nyomtávot használnak, mint Európa legtöbb országában.

Az új vonatok emiatt közlekednek csak a svéd határhoz közeli Haparandáig. Aki Svédország más részeire utazna tovább, annak a helyi Norrtåg járataira kell átszállnia. A finn oldalon a szerelvények Tornio C állomáson is megállnak, mielőtt elérik a határ túloldalán fekvő svéd várost.
Az útvonal Európa nemzetközi vasúthálózatát is tovább bővíti: lehetővé teszi például, hogy Finnország legészakibb vasútállomásától, Kolari városától egészen a portugál Algarve régiójáig vonattal jussunk el. A mintegy ötezer kilométeres útvonal várhatóan Európa leghosszabb vonatútja lesz.
Az új járat emellett 24 órás, teljes egészében vasúton teljesíthető összeköttetést teremt Helsinki és Stockholm között. Az Independent ugyanakkor megjegyzi, hogy idő és ár szempontjából továbbra is kedvezőbb alternatívát jelenthetnek a kompok és a repülőjáratok.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


