2024-09-13
Svédországba költöznél? Egy lappföldi falu fizet is érte!
Az Olaszországból induló kezdeményezést napjainkban már több olyan település is átvette, amelynek fennmaradását veszélyezteti az elnéptelenedés. Most éppen egy svéd falu ajánl 900 eurós támogatást azoknak, akik szívesen költöznének a hűvös északi térségbe.
Többek között Olaszország, Horvátország, Franciaország, Svájc, és Spanyolország egyes elnéptelenedéssel küzdő településein is anyagi támogatással próbálják meg ösztönözni a belföldieket és a külföldieket arra, hogy költözzenek be területükre. A népszerű kezdeményezéshez most egy svéd falu, az ország északi részén található Glommersträsk is csatlakozott.
Glommersträskban az ötvenes években még több mint ezren laktak, mára viszont alig kétszáz fő járja utcáit, közülük pedig csupán 23-an várnak arra, hogy belevágjanak az iskolakezdésbe. Az önkormányzat elmondása szerint amennyiben a tanulók száma nem éri el a 25 főt, akkor valószínű, hogy be kell zárniuk az egész intézményt, a gyerekeknek pedig át kéne iratkozniuk a legközelebbi, 40 kilométerre található iskolába.
Ezt az eshetőséget szeretné elkerülni a Glommersbygdens Framtid (Glommersträsk Jövője) néven futó szervezet, ami hajlandó lenne 10 ezer svéd koronát, azaz nagyjából 346 ezer forintot adni az első öt családnak, akik odaköltöznének a településre.
A jelentkezéshez nem kell sok kitételnek megfelelni; a lényeg, hogy olyan családok költözzenek a faluba, akiknek általános iskolás korú (6-15 éves) gyermekük/gyermekeik vannak, és vállalni tudják, hogy a gyerekek legalább egy tanév erejére a helyi Parkskolan iskolába fognak járni.
Glommersträsk egy kis település Svédország északi részén, ami a Balti-tenger nyúlványának, a Botteni-öbölnek a közelségében helyezkedik el. Értelemszerűen nem egy nagyvárosról van szó, ezért a lehetőség főleg azoknak lehet vonzó, akik szívesen laknának egy természetközeli és csendes helyen, valamint a hideget sem bánják.
Közeli nagyobb városnak számít az egy órányi autóútra található, partmenti Skellefteå és a két órányi vezetés után megközelíthető Luleå is. Középiskolát már a fél órányi távolságra található Arvidsjaurban is találunk, közülük mindháromnak van kisebb repülőtere, ahonnan számos európai országba el tudunk jutni.
Glommersbygdens Framtid elmondása szerint egy család már be is költözött, egy másiknak pedig éppen most dolgozzák fel a jelentkezését.
(Forrás: Euronews)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!