2025-08-27
Most kell foglalni! 5 egzotikus úti cél, ahol vízum nélkül nyaralhatsz
Magyarként megszoktuk, hogy az Európai Unió országaiba gond nélkül utazhatunk, ám egzotikus úti célt választva már számolnunk kell a vízumügyintézéssel. Ez sok ország esetében több tízezer forintba is kerülhet, ami jelentősen megnövelheti az utazás költségét. Szerencsére a magyar útlevél 2025-ben is az egyik legerősebb a világon, így számos trópusi úti célt vízummentesen is elérhetünk. Ajánlunk párat, ha a hűvösebb évszakok közeledtével kedvet kapnál egy napsütötte, különleges vakációhoz!

Az Afrika nyugati partjainál elterülő Zöld-foki Köztársaság is egyike azon országoknak, ahova magánútlevéllel vízummentesen utazhatunk, legalábbis 30 napig. A térség hivatalosan tíz fő, valamint öt kisebb szigetből áll, közülük Sal és Santo Antão a legnépszerűbb. Előbbin főleg a strandoláson, míg utóbbin hegyvidékes jellege miatt a túrázáson van a hangsúly – az arany homokdűnékért és a teknősökért Boa Vistát, míg a pezsgő piacokért és a helyi kultúráért Santiago szigetét célozzuk be.
- Melyik légitársaságokkal utazhatunk? A Zöld-foki Köztársaság szigeteire sem közlekednek közvetlen járatok Budapestről, de Európa nagyobb városaiból már több légitársaság is indít gépeket. Köztük van például a portugál TAP, a SWISS, a Lufthansa és esetenként az easyJet is.
- Mikor érdemes a Zöld-foki Köztársaságba utazni? Szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően a Zöld-foki Köztársaság szigetein egész évben kellemes, 20-30 Celsius-fokos klíma uralkodik, ám az esetleges esőzések elkerülése végett inkább november és június közé időzítsük a nyaralást.

Thaiföld népszerűsége már csak a Fehér Lótusz miatt is megnőtt, de az ország ezt leszámítva is tökéletes választás azoknak, akik egyszerre szeretnének strandolni, kirándulni és egy teljesen más kultúrával találkozni. Magyarként magánútlevéllel hatvan napnyi tartózkodásra vagyunk jogosultak. Erre járva ne hagyjuk ki Bangkok arany templomait és nyüzsgő belvárosát, a strandjaikról híres déli területeket (Koh Szamuj, Krabi, Phiphi-szigetek), de a Phangnga-öböl is lenyűgöző panorámával várja a látogatókat.
- Melyik légitársaságokkal utazhatunk? Thaiföld esetén is legalább egyszer át kell szállnunk majd, jellemzően a Közel-Keleten. Innen viszont a Turkish Airlines, a Qatar Airways és az Emirates fedélzetén is utazhatunk, de az Air France és a KLM is szokott repülőket indítani.
- Mikor érdemes Thaiföldre utazni? Thaiföldön alapvetően két évszak van: a száraz hónapok novembertől márciusig, míg a monszunos időszak márciustól októberig tart. Április, május és október köztes hónapoknak számítanak – ilyenkor lehet, hogy esővel is találkozunk, az árak viszont kedvezőbbek, mint a csúcsszezonban.

A hófehér tengerpartokról és pazar üdülőhelyekről ismert Mauritius is egyike azon országoknak, ahova magyarként vízummentesen utazhatunk. A vízumokat kilencven napra lehet igényelni, ez viszont bőven elég arra, hogy felfedezzük Port Louis mesés botanikuskertjét, a Black River Gorges Nemzeti Park vízesésekben gazdag esőerdőjét vagy a csak „hét szín földjeként” ismert Chamarel homokdűnéit. Mauritius továbbá ideális a sznorkelezésre és a búvárkodásra is: a Tamarin-öbölben például delfinekkel is úszhatunk.
- Melyik légitársaságokkal utazhatunk? Közvetlen járatok ugyan nem indulnak Budapestről, de Európa nagyobb csomópontjairól az Air France, a British Airways, az Emirates és a Turkish Airlines is rendszeresen indít gépeket.
- Mikor érdemes Mauritiusra utazni? Mauritiuson a száraz időszak májustól decemberig tart, a legjobban pedig egy szeptemberi, októberi úttal járhatunk. A téli hónapok a legmelegebbek, de ilyenkor jellemzően nagyon sok csapadék esik, ami elronthatja a nyaralást.

Vietnámba eddig kötelező volt kiváltanunk a vízumot, 2025. augusztus 15-től viszont 11 másik európai ország mellett Magyarország is felkerült a vízummentes nemzetek közé, aminek köszönhetően 45 napot tölthetünk az országban. Ha északra utaznánk, akkor mindenképpen nézzük meg az UNESCO világörökségekhez tartozó Ha Long-öblöt, Hanoi pezsgő fővárosát és annak „vonatos utcáját”, az ország középső részén pedig ott van a Huế egykori császári fővárosa, a Ba Na Hills Nemzeti Park és a mesés Aranyhíd, valamit Hội An folyóparti lampionos városa is. A déli oldal három legfontosabb pontja a Mekong-delta és annak lebegő piacai, valamint a strandközpontként elhíresült Côn Đảo-, illetve a Phú Quốc-szigetek.
- Melyik légitársaságokkal utazhatunk? Egy vietnámi nyaralásért is át kell majd szállnunk. Európából az Air France – KLM és a Scandinavian Airlines is közlekedik az országba, de egy közel-keleti pihenővel a Qatar Airways és az Emirates légitársaságokat is választhatjuk.
- Mikor érdemes Vietnámba utazni? Vietnám három régiójának változatossága miatt más időpontokat javasolnak az utazásra. Az északi rész októbertől áprilisig, a középső februártól augusztusig, a déli területek pedig decembertől áprilisig kínálják a legjobb élményt. Összességében a tavaszi és az őszi időszakkal járunk a legjobban.

Szintén Afrika partvidékénél, pontosabban Madagaszkár szomszédságában rejtőznek a gazdag tengeri élővilágukról és mesés strandjaikról híres Seychelle-szigetek. Magyar magánútlevéllel kilencven napon át vízum nélkül élvezhetjük az olyan gyönyörű trópusi partokat, mint az gránitsziklákkal körbeölelt Anse Source d’Argent vagy a gyakran legszebbek közé sorolt Anse Lazio. Persze a természetjátóknak is akad, mit megnézni, többek között példádul a buja dzsungeleiről híres Vellée de Mai, az óriásteknősökben gazdag Curieuse-sziget, illetve a világ egyik legnagyobb korallzátonyának tartott Aldabra-atoll.
- Melyik légitársaságokkal utazhatunk? Hasonlóan a fenti úti célokhoz, a Seychelle-szigetekre is átszállással tudunk eljutni: a Turkish Airlines, az Emirates, a Qatar Airways, az Etihad Airways, de a SWISS és a Lufthansa is közlekedik a térségbe.
- Mikor érdemes a Seychelle-szigetekre utazni? A Seychelle-szigetek meglátogatására az elő- és az utószezon hónapjai, így április-május és október-november a legalkalmasabb. Ezek az év legkevésbé szeles és csapadéktól mentes hónapjai, és bár a decembertől márciusig tartó időszak a legmelegebb, ilyenkor a monszun miatt gyakoriak a heves esőzések – a rossz időtől viszont a fenti szezonokban sem kell tartani, a hőmérséklet ekkortájt is 25-30 fok körül alakul.
Megjegyzés: a fenti országokat és a vízumokra vonatkozó időbeli korlátokat a Konzuli Szolgálat releváns listája alapján gyűjtöttük ki.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!