Régen a magyarok kedvenc húsvéti étele volt, ma alig eszi valaki

A főként görögkatolikusok által lakott vidékeken, mint a Hajdúságban és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében ismert étel hagyományosan a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt után került az ünnepi asztalra. Ezeken a vidékeken annyira elterjedt volt, hogy akár a római katolikus vallásúak is elkészítették a finomságot.

1934-ben így ír a sárgatúróról a Népünk és Nyelvünk című újság: „Átöltözik a lány sebesen, már a szobába perdül, s kínálja szíves szóval a vendégeit. Sárga túró (sic!), főtt kolbász, szalonna, kemény tojás, sódar, kalács, bor van az asztalon. Pusztítják is jó étvággyal.”

A sárgatúró ugyanis egyértelműen a vallásos néphagyományhoz kötődött. Erről ír könyvében Remete Farkas László is:

„Alapanyaga a tej, amely a korabeli felfogás szerint: az élet és táplálás, az egészség és tudás népi jelképe. Az abból készült túró pedig a változás és érettség kifejeződése. A kárpát-medencei népek húsvéti túrója ízesített, leginkább mézzel, tojással és aszalt gyümölccsel gazdagított. Amely többnyire valamilyen érdekes-díszes alakúra formálva került az asztalra. Az ilyen sárga túró (sic!) a tavasz kezdetére utalt, a tejelő állatok életképességére szaporulatára.”

Szerencsére a sárgatúró sosem merült teljes feledésbe, napjaink gasztrotrendjeinek köszönhetően ismét egyre többen fedezik fel a régi családi recepteket. A Vince az alábbi praktikákat javasolja az édes finomság összeállításához:

„A tejet felforralják, beleteszik a cukrot, valamint a sót. A felvert tojásokat hozzáadják a felforrt tejhez, és alacsony lángon addig főzik, míg az állaga túrószerű nem lesz. Fémlapáttal vagy spatulával kell kevergetni fakanál helyett, hogy ne égjen le. Vászonruhába öntik, az anyagot összekötik, a levet ezzel leszűrik, majd a gömböt fellógatják és hagyják lecsepegni. Egyes receptek mazsolát is tesznek a sárgatúróba.”