A világ 6 legfurcsább múzeuma, ahol nem feltétlenül a művészeté a főszerep A világ 6 legfurcsább múzeuma, ahol nem feltétlenül a művészeté a főszerep
Chez Galip Hajmúzeum, Törökország
Fotó: Anadolu, Getty Images

2024-10-02

A világ 6 legfurcsább múzeuma, ahol nem feltétlenül a művészeté a főszerep

Múzeumba járni itthon és külföldön is izgalmas program, és bár a legtöbben különböző művészeti alkotásokért, történelmi emlékekért keressük fel ezeket az intézményeket, létezik pár olyan múzeum is a világon, ahol finoman szólva sem a művészeti a főszerep. Mutatunk is 6 különös múzeumot azoknak, akik szívesen látnának valami szokatlant utazásaik során.

Museum of Bad Art – Egyesült Államok

A Massachusetts tagállamában található Dedhamban futhatunk bele a Bad Art Múzeumba, ahol annyi biztos, hogy nem fogunk lehengerlő festményekkel vagy aprólékosan kidolgozott szobrokkal találkozni, hiszen az alapítók célja pont az volt, hogy minél többet gyűjtsenek össze azokból az alkotásokból, amelyekre az átlagember is azt mondaná, hogy béna. Az épületben jelenleg is több mint 600 „mestermű” foglal helyet, amelyekre mi is jogosan mondhatnánk, hogy „ezt egy ötéves is meg tudta volna csinálni”.  

Nyakörv Múzeum – Egyesült Királyság

A múlt idők kutyái valószínűleg elég irigyek lennének, ha meglátnák, hogy milyen stílusos és kényelmes nyakörvekkel szaladgálnak manapság kiskedvenceink. A Leeds városában található Nyakörv Múzeumba évente közel félmillió állatbarát vendég látogat el azért, hogy megtekintsék a száznál is több kiállított nyakörvet, melyek közül néhányat még a középkorban használtak.

Itthon is van néhány különlegesség: 5 egyedi múzeum Magyarországon, amit egyszer látnod kell
Chez Galip Hajmúzeum – Törökország

Igen, ilyen is van. Törökország középen, Avanos településén nem mindennapi látványban lehet részünk akkor, ha ellátogatunk a híres keramikus, Chez Galip által alapított Hajmúzeumba. A barlangban található kiállításhoz mintegy 16 ezer nő járult hozzá saját hajával, a tincsek mellett pedig nevüket és címüket is listázták.

De pontosan miért is? Úgy tartják, hogy a történet egyetlen francia nővel indult, aki törökországi nyaralása alatt beleszeretett egy keramikusba. Egy idő után viszont haza kellett utaznia, ezért úgy döntött, hogy szerelme zálogaként ott hagy egy tincset hajából – ezt a tincset Galip Körükçü keramikus végül fellógatta műhelyében. Történetük idővel több nő szívét is meglágyította, akik szintén levágtak egy tincset hajukból, és így alakult ki a ma is látható bizarr kiállítás.

Kenyérmúzeum – Németország

A szénhidrátkedvelők számára egyedi lehetőséggel kecsegtet Ulm városa, ahol egy komplett múzeumot szenteltek a kenyérkészítés hatezer éves mesterségének. A 18 ezernél is több kiállított darab között olyan híres festők műalkotásai is szerepelnek, mint például Salvador Dalí vagy Pablo Picasso – említi meg a CNN

Momofuku Ando Ramenmúzeum – Japán

A diákok és a rohanó dolgozók megmentőjének számító ramenek széles kínálatával napjainkban már nem csupán a boltok polcain találkozhatunk, ugyanis Oszakában úgy gondolták, hogy a világ egyik legnépszerűbb instant ételének kijár egy állandó otthon. A Ramenmúzeum az instant étel megálmodója, Momofuku Ando előtt tiszteleg, aki találmányával azt szerette volna elérni, hogy a második világháború miatt szegénysorba kerülő túlélők hozzá tudjanak jutni egy olcsó, de laktató ételhez.

Siriraj Orvosi Múzeum – Thaiföld

A Bangkokban található Sirirajt nem éppen a gyenge gyomrú utazóknak találták ki. Az sem véletlen, hogy a köznyelvben csak a „Halálmúzeumként” tartják számon a különböző emberi szerveket bemutató épületet. A genetikai rendellenességektől kezdve a koponyákon át az átszúrt tüdőkig, a kiállításon rengeteg orvosi szempontból – bizonyára – érdekes testrésszel találkozhatunk. A 6 különálló épületből álló múzeum egyébként Thaiföld legrégebbi kórházában nyitott meg, és eredetileg az orvostanhallgatóknak szánták, mára viszont kész látványosság lett belőle.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!