Így lesz a régi kütyüidből értékes nyersanyag

Az elektronikus eszközök nélkül ma már szinte elképzelhetetlen a mindennapi élet, ám mint minden használati tárgynak, ezeknek is megvan a maguk élettartama – és előbb-utóbb eljön az idő, amikor meg kell válnunk tőlük. Az elektronikai hulladékok kezelése a modern kor egyik új kihívásává vált: számos mérgező anyagot – például higanyt, ólmot és kadmiumot – tartalmaznak, amelyek a környezetbe jutva szennyezhetik a talajt, a vizeket, sőt égetés során a levegőt is. Az emberi szervezettel érintkezve pedig komoly egészségügyi kockázatot jelentenek.

Másrészről viszont tény, hogy az e-hulladékok számos értékes nyersanyagot tartalmaznak – többek között aranyat, ezüstöt és rezet. Megfelelő újrahasznosítás hiányában ezek az anyagok egyszerűen elvesznek, ami nemcsak gazdasági, de környezeti értelemben is kedvezőtlen, hiszen bolygónk nyersanyagkészlete véges, a bányászat pedig további ökológiai terheket ró a Földre. 

Emellett az újrahasznosított műanyagokból például autóalkatrészek, kerti bútorok vagy építőanyagok is készülhetnek. Így az e-hulladék – megfelelő feldolgozás mellett – értékes másodnyersanyaggá válhat, hozzájárulva a körforgásos gazdaság működéséhez.

Szerencsére ma már világszerte egyre több jó példával találkozhatunk, ami nem véletlen, hiszen az ilyen típusú hulladékok kezelése több okból is kulcskérdéssé vált: egyszerre jelent fenntarthatósági, gazdasági és társadalmi kihívást. 

Nem meglepő módon a szelektív hullaékgyűjtésben jeleskedő Norvégia az e-hulladékok kezelésében is az élen jár. Ezt nagyban elősegíti az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősség (EPR): a skandináv országban 1999 óta minden elektromos és elektronikai terméket forgalmazó cég köteles gondoskodni a termék életciklusának végéről is. Ez azt jelenti, hogy a gyártóknak és importőröknek finanszírozniuk kell a hulladék begyűjtését, újrahasznosítását és ártalmatlanítását. Emellett az elektromos termékeket árusító üzletekben a norvégok akkor is leadhatják használt, meghibásodott eszközeiket, ha nem vásárolnak új termékeket, mindemellett pedig - köszönhetően a fejlett infrastruktúrának - számos gyűjtőpont is üzemel.

Összességében az országban az e-hulladékok mintegy 74-78 százalékát visszagyűjtik, ami messze meghaladja az Európai Unió 55-60 százalékos átlagát, ráadásul a begyűjtött elektronikai cikkek 90-95 százalékát újrahasznosítják.

Bár a norvégokat nehéz túlszárnyalni, Franciaország szintén igyekszik korszerűsíteni és optimalizálni az e-hulladék kezelését. A franciák jelenleg a begyűjtött elektronikai eszközök 47 százalékát tudjá újrahasznosítani, de az elmúlt években többféle módon is ösztönözték a fenntarthatóságot. Ennek egyik legjobb példája a 2020 februárjában elfogadott AGEC-törvény, melynek értelmében a gyártóknak kötelességük feltüntetni egy 0-10-ig terjedő „javíthatósági indexet” termékeiken. A címkézés jelzi a szétszerelhetőséget, az alkatrészellátást és a manuális dokumentációs feltételeket az okostelefonokon, laptopokon, tévéken és még az elektromos fűnyírókon is. 2022-ben a törvény újabb termékcsoportokkal egészült így, így a franciák többek között már a mosogatógépek, a porszívók és a nagynyomású tisztítók esetén is tudatos döntést hozhatnak vásárláskor.

Japánban már rosszabbak az arányok: az ázsiai országban az e-hulladékoknak csupán 23-30 százalékát gyűjtik be hivatalosan, és Norvégiával szemben itt az esetek nagyobb részében a fogyasztó fizeti meg a visszagyűjtést és az újrahasznosítást is. Érdekesség azonban, hogy a Tokyo Medal Project keretében Japán 2017 áprilisa és 2019 márciusa között több mint 47 ezer tonna használt elektromos szemetet gyűjtött össze, amiből összesen ötezer arany-, ezüst- és bronzérmet készítettek a 2020-as tokiói olimpiára.

A szigetország azonban még így is jóval kedvezőbb helyzetben van, mint Ghána, ahol az e-hulladék jelentős része szabálytalan módon kerül feldolgozásra, súlyos egészségügyi problémákat okozva ezzel a helyi közösségek számára. Az afrikai ország fővárosában, Accrában található Agbogbloshie a világ egyik legnagyobb és legismertebb e-hulladék „feldolgozó” központja, ahol az illegális és környezetkárosító módszerek veszélyt jelentenek mind az emberi egészségre, mind a környezetre. A telepre becslések szerint évi mintegy 215 ezer tonna elektronikai szemét érkezik, főként a nyugati országokból, gyakran illegálisan.

Magyarországon a becslések szerint az e-hulladék nagyjából harmadát (kb. 100 ezer tonnát) gyűjtik be és az összes hulladék nagyjából ötöde kerül újrahasznosításra – olvasható a Fenntarthatósági Témahét 2024-es publikációjában. Hasonlóan a pozitív nemzetközi példákhoz, itthon is érvényben van a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR), a lakosság pedig kijelölt hulladékudvarokban, MÉH telepeken (fémhulladékok), a forgalmazóknál és önkormányzati gyűjtéseken is díjmentesen megszabadulhat az elektronikai hulladéktól. 

Hogy mi számít elektromos hulladéknak? A MOHU rövid válasza az, hogy szinte minden, ami konnektorba dugható vagy elemmel működik. Tehát:

• a hőcserélő berendezések (hűtőszekrény, fagyasztó, klímaberendezések);
• a háztartási nagygépek (mosógép, bojler, tűzhely);
• a háztartási kisgépek (kávéfőző, kisméretű konyhai elektromos berendezések, porszívó, barkácseszközök);
• a használt képcsöves és síkképernyős berendezések (képcsöves vagy LCD TV készülék, monitor, valamint egyéb képmegjelenítő eszközök);
• a fotovoltaikus panel (azaz az elhasználódott napelem)
• és a használt számítástechnikai berendezések (személyi számítógépek, laptopok, tabletek, nyomtatók) is ide tartoznak.

Mivel az e-hulladékokkal kapcsolatos folyamat egy része a MOHU irányítása alatt zajlik – a hulladékok begyűjtése, szállítása, előkezelése és újrahasznosításra történő átadása is az ő hatáskörükbe tartozik –, a vállalat együttműködik az önkormányzatokkal, a hulladékudvarokkal és a kereskedelmi láncokkal, valamint időnként külön gyűjtési akciókat is szervez.

A fémhulladékokat kezelő és elektronikai hulladékokat átvevő MÉH-telepeken a hulladék leadásakor szükség lesz a személyi igazolványra (arcképes igazolványra, útlevél, jogosítvány) valamint a lakcímkártyánk mellett az adóazonosító jelünket (adókártyánkat) is be kell mutatnunk; emellett arról is nyilatkozatot kell tennünk, hogy magánszemélyként vagy vállalkozásként adjuk-e le az elektronikai eszközöket. Az elektronikai hulladék után a MOHU Zrt. lakossági ösztönzőt fizet a magánszemélyek részére, a vállalkozások pedig kompenzációra jogosultak. Fontos, hogy a berendezések komplett, szerkezetileg ép állapotban, ne darabokra törve érkezzenek meg a leadóhelyekre, mert így biztosítható az értékes anyagok teljes kinyerése.

Magánszemélyként a hulladékudvarokat is igénybe lehet venni, amiket bárki díjmentesen használhat, aki rendelkezik lakcímkártyával. A MOHU hálózatában országszerte mintegy 286 helyszínen találhatunk ilyen pontokat, így első dolgunk az lesz, hogy térképes keresőjükben rátaláljunk a hozzánk legközelebbi udvarra.

• Ezután biztos, ami biztos, ellenőrizzük a nyitvatartását és a leadható hulladéktípusok listáját.
• Következő lépésként elkezdhetjük szétválogatni otthon a hulladékunkat, hogy a helyszínen már gyorsabban és gördülékenyebben haladhassunk.
• A hulladékudvarba érkezve mutassuk fel az illetékeseknek a lakcímkártyánkat. 
• Itt első körben a személyzet leméri majd a leadni kívánt hulladék mennyiségét, ezt követően rögzítik az adatokat. 
• Végül tegyük a megfelelő gyűjtőedénybe a hulladékokat! Az eligazodásban a személyzet segíteni fog, a pakolást viszont egyedül kell megoldanunk, így ha túl nehéz/sok mindent cipelnénk, érdemes segítséggel érkezni.