2025-02-08
1 millió dollárral jutalmazzák azt, aki megfejti ezt az 5000 éves szöveget
A világ egyik legősibb civilizációja által kifejlesztett írásrendszer 150 éve okoz fejfájást a nyelvészeknek. Olyannyira, hogy az indiai hatóságok most 1 millió dollárnak megfelelő pénznyereményt ajánlottak fel annak, aki képes megfejteni az Indus-völgyi civilizáció rejtélyes írását.
A kutatók mintegy 150 évvel ezelőtt fedezték fel Harappa környékén azt a szöveget, amit még az Indus-völgyi civilizáció korából származik. A mai Pakisztán területéről származó írás megfejtésén azóta is dolgoznak a kutatók, az indiai Tamilnádu kormánya viszont kezd türelmetlen lenni, ezért 1 millió dollárt, tehát nagyjából 391 millió forintot ajánl annak, aki képes dekódolni a szöveget.
Az ősi civilizáció korát meghazudtoló mértékben fejlett volt mind az építészet, mind a kereskedelem, mind pedig a művészet területén. Saját írásuk is volt, ami rövid szimbólumokból és karakterekből állt. A rosette-i kővel ellentétben a harappai szövegek nem tartalmaztak más nyelvű fordításokat, így megfejtésük elég bonyolult feladatnak bizonyul. Azonban mivel a legtöbb szöveget kerámiákon és kőpecséteken találták, ésszerű feltételezés, hogy a spirituális fogalmak helyett inkább különböző tranzakciókról és mindennapi tevékenységekről szólnak.
Mindenesetre azóta senkinek sem sikerült megfejteni a titokzatos írás jelentését, éppen ezért hirdette meg Muthuvel Karunanidhi Stalin tartományi főminiszter a pályázatot. Ha felmerülne bennünk a kérdés, hogy hogyan tudna mégis egy átlagember megfejteni egy olyan szöveget, amit a tudósoknak sem sikerült, érdemes visszaemlékeznünk a 2023-as Herculaneum-tekercsre, amit szintén egy ilyen felhívásnak köszönhetően sikerült dekódolni. A Vezúv i. sz. 79-es kitörésének következtében egy több száz papirusztekercsből álló könyvtár került a föld alá. Az egyik, igencsak megsérült tekercsen lévő szöveg első sorait végül egy 21 éves fiatalnak sikerült megfejteni a mesterséges intelligencia segítségével, amiért megkapta a 40 ezer dolláros (mai árfolyamon számolva közel 16 millió forintos) jutalmat.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


