2025-09-17
Hiába a csillagászati fizetés, egyre kevesebben állnak pilótának
Bár a kereskedelmi légitársaságoknál dolgozó pilóták Európa egyik legjobban fizetett szakmai csoportját alkotják, a képzési költségek és a munkakör kihívásai miatt egyre kevesebben választják ezt a pályát. A hiány már most is járattörlésekhez vezet, és a szakértők szerint a következő években a helyzet csak súlyosbodhat.
A svájci SWISS légitársaság idén őszig mintegy 1400 járatot törölt az állandó pilótahiány miatt. A probléma nem egyedi: az Oliver Wyman előrejelzése szerint 2032-re világszerte közel 80 ezer pilóta hiányozhat a piacról, ebből Európában akár 19 ezer is lehet. Az utánpótlást nehezíti a képzés magas költsége: pilótává válni akár 150 ezer euróba, azaz nagyjából 60 millió forintba is kerülhet.
Az Euronews cikke szerint a kezdő és a tapasztalt pilóták fizetése között óriási különbség van. Az ERI gazdaságkutató adatai szerint a több mint nyolc éve repülők bére 60–80 százalékkal magasabb, mint a pályakezdőké. Az Egyesült Királyságban a bruttó éves kereset így 54 ezer eurótól (kb. 21 millió forint) akár 173 ezer euróig (kb. 67 millió forint) is terjedhet.

Németországban a szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint a pilóták éves átlagkeresete eléri a 150 ezer eurót, vagyis mintegy 59 millió forintot. A legmagasabb pozíciókban ez a szám akár 342 ezer euróra is emelkedhet, ami több mint 130 millió forintnak felel meg.
Franciaországban az INSEE 2023-as adatai szerint a pilóták havi átlagban 9300 eurót keresnek, ami évi 111 ezer eurót, azaz körülbelül 44 millió forintot jelent. Az Egyesült Királyságban a mediánkereset 95 ezer euró körül alakult, Londonban pedig az átlagfizetés eléri a 115 ezer eurót. Az ERI szerint a legjobban kereső pilóták ennél is többre számíthatnak, különösen a nagy légiközpontokban.
Belgiumban a vizsgált 17 európai ország közül a második legmagasabb átlagfizetést mérték: 110 ezer eurót évente. Szorosan követi Írország 108 ezer eurós átlaggal, ahol a Ryanair kapitányai akár 180 ezer eurót – vagyis több mint 70 millió forintot – is hazavihetnek évente.
Skandináviában vegyes a kép: Svédországban a pilóták évi 77-80 ezer eurót keresnek, Finnországban viszont már 96 ezer eurót. Dániában a szakma 2023-ban havi 13 500 eurós átlagkeresettel a hetedik legjobban fizetett foglalkozásnak számított.
Dél-Európában az olasz és spanyol pilóták átlagosan 77-80 ezer eurót keresnek, míg Portugáliában 60 ezer, Görögországban pedig nagyjából 56 ezer euró az éves átlag. Közép-Európában Lengyelországban és Csehországban évi 48-50 ezer euró körüli összegeket visznek haza, míg Romániában az átlag mindössze 32 ezer euró – a tapasztaltabb pilóták azonban elérhetik a 40 ezer eurót is.

A pilóták a legtöbb nyugat-európai országban az öt legjobban fizetett szakma között szerepelnek. Németországban és Franciaországban is az élmezőnyben találjuk őket, míg az Egyesült Királyságban a légiforgalmi irányítókkal együtt a legjobban kereső munkavállalók közé tartoznak. A globális pilótahiány miatt a fizetések várhatóan tovább emelkednek, a légitársaságok pedig kénytelenek lesznek egyre vonzóbb ajánlatokkal becsábítani az új pilótajelölteket. A szakma ugyanakkor nemcsak jól fizetett, hanem rendkívüli felelősséggel és komoly leterheltséggel jár, így a magas fizetések ellenére sem könnyű utánpótlást találni.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


