Meghalt az Andok utolsó jégembere, de a családja nem hagyja eltűnni a mesterséget

Az 1944-ben született Baltazar Ushca nevét szinte mindenki ismerte a környéken. A férfi a Chimborazo utolsó hielerójaként, vagyis jégkitermelőjeként vált ismertté, és már 15 éves korától elkísérte édesapját a hegy fagyos lejtőire.

Abban az időben a hűtőszekrények még nem terjedtek el a helyi háztartásokban, így a természetes jég értékes árucikknek számított: a kitermelt tömböket a környék piacain, többek között Riobambában értékesítették.

A munka komoly fizikai megterheléssel járt. Baltazar csákánnyal és lapáttal fejtette ki a jégtömböket, majd a páramo száraz füvéből készített kötelekkel rögzítette őket a teherhordó állatok hátára. Ahogy azonban a Chimborazo gleccserei az évtizedek során visszahúzódtak, egyre magasabbra kellett kapaszkodnia a jégért.

Egy 2015-ös lábtörés miatt Baltazar Ushca már nem tudta folytatni a jégkitermelést. Közel kilenc évvel később, 2024 októberében egy otthoni baleset következtében hunyt el. Halálával egy olyan ember távozott, aki több mint hat évtizeden át tartott életben egy fokozatosan eltűnő hagyományt.

Történetét dokumentumfilmek és újságcikkek is megörökítették, 2017-ben pedig díszdoktori címmel ismerték el életútját és a mesterség megőrzéséért végzett munkáját.

Tudását addigra azonban már továbbadta. Veje, Juan Ushca korábban is többször elkísérte a hegyre, így jól ismerte az útvonalat és a jég kitermelésének minden fontos lépését. Baltazar sérülése után, 2016-ban ő kezdett rendszeresen feljárni a jégért, és azóta is folytatja a mesterséget.

Juan jelenleg heti két alkalommal indul útnak Cuatro Esquinas településéről. A mintegy 12 kilométeres út felfelé nagyjából négy órát vesz igénybe, a terep pedig egyre nehezebbé válik, ahogy közeledik a jégmezőkhöz. Állandó társa Luis, a szamár, akit még kölyökként vásárolt, majd maga szoktatott hozzá a hegyi ösvényekhez.

Útközben Juan a páramo száraz füvéből kötelet sodor, amellyel később a jégtömböket rögzíti. 4300-4400 méteres magasságban már a hideg és a ritkuló levegő is próbára teszi a szervezetet, az utolsó szakaszon pedig hó és laza sziklák között vezet tovább az út. 

A jégmezőn Juan csákánnyal és lapáttal kezdi szabaddá tenni a jeget. A kitermelés nagyjából 40 percet vesz igénybe, egy-egy tömb pedig körülbelül 27 kilogrammot nyom. A jeget ezután gondosan a páramo füvébe csomagolja, majd Luis hátára rögzíti, hogy le tudja szállítani a hegyről.

A visszaút már valamivel könnyebb, és körülbelül két és fél órát vesz igénybe. Cuatro Esquinasba érve azonban a jég még nem kerül rögtön piacra: a tömböket föld alatti tárolókban őrzik, ahol legalább 15 napig megmaradnak.

Baltazar lánya, Carmen, aki egyben Juan felesége, ma is a hegyről lehozott jeget használja a guanói helytörténeti múzeum előtt működő fagylaltos standjukon. Itt hagyományos helados de paila készül: egy bronzedénybe gyümölcslevet öntenek, majd az edényt addig forgatják a jégen, amíg a keverék sűrű, fagylaltos állagot nem kap.

(Expreso, Ecuador Travels)