2026-02-25
A kis angol falu, ahol Emily Brontë megírta az Üvöltő szeleket
Az Üvöltő szelek 2026-os feldolgozása után ismét óriási érdeklődés övezi a regényt és szerzőjét, Emily Brontët. A leglelkesebb rajongók a Nyugat-Yorkshire szívében fekvő Haworth faluba is elutaznak, ahol szó szerint a Brontë nővérek nyomába léphetnek.
Haworth ma is élő közösség, népszerűségét pedig elsősorban irodalmi örökségének köszönheti. A Brontë család 1820-ban költözött be a falu parókiájába, amely közvetlenül azzal a templommal szemben áll, ahol édesapjuk, Patrick Brontë 41 éven át szolgált lelkészként.
Emily Brontë is itt nőtt fel és hunyt el, egykori otthonában pedig ma a Brontë Parsonage Múzeum működik, amely a világ legnagyobb, a családhoz köthető gyűjteményt őrzi. A kiállított íróasztalok, levelek, ruhadarabok és eredeti bútorok mellett időszaki tárlatok és események segítenek az érdeklődőknek közelebb kerülni a 19. századi irodalmi világhoz.
A belépés jegyhez kötött, amely a vásárlás napjától számítva egy évig érvényes. Ez idő alatt többször is visszatérhetünk vele – emeli ki az Express.
A természet kedvelői a Brontë Way útvonalon indulhatnak tovább, amely a nővérek műveihez kapcsolódó fontos helyszíneket fűzi fel. A Sladen Beck patak mentén található vízesést a hírek szerint gyakran keresték fel inspirációért. A faluból nagyjából 45–60 perces sétával érhető el, a környék ma is csendes, elmélyülésre alkalmas.

A család és a St Michael and All Angels-templom kapcsolata szintén meghatározó volt. Mivel édesapjuk itt szolgált lelkészként, a nővérek rendszeresen jártak ide, haláluk után pedig a templom kriptájában helyezték őket örök nyugalomra.
A kirándulást akár a mintegy 25 perces autóútra fekvő Wycollerben is folytathatjuk, amely Charlotte Brontë révén vált ismertté. Az írónő a világhírű Jane Eyre című regényéhez innen merített ihletet; a település ma szinte teljesen elhagyatott.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!





