2026-09-24
20 éve szüntelenül ömlik a forró iszap, egész falvakat nyelt el Indonéziában
Ahol egykor házak, utak és gyárak álltak, ma szürke iszaptenger borítja a tájat. Kelet-Jáván húsz éve szinte megállás nélkül tör fel a forró iszap, amely azóta egész településeket temetett maga alá. A 2006 tavaszán felszínre tört Lusi-iszapvulkán máig aktív, működése pedig ezrek életét változtatta meg, a környéket pedig szinte felismerhetetlenné tette.
A történet Jáva szigetének keleti részén, Porong közelében kezdődött 2006. május 29-én, két nappal a 6,3-as magnitúdójú yogyakartai földrengés után. A felszínen először forró víz, gőz, gáz és iszap jelent meg, majd a kitörés egyre nagyobb területet árasztott el.
Hogy pontosan mi indította el a folyamatot, arról máig nincs teljes tudományos egyetértés. Több kutatás a mindössze néhány száz méterre zajló Banjar Panji-1 gázkutató fúráshoz köti a kitörést, míg más vizsgálatok szerint a két nappal korábbi földrengés játszhatott döntő szerepet. A fúrást a PT Lapindo Brantas végezte, ezért Indonéziában az eseményt gyakran Lapindo-katasztrófaként emlegetik.
A katasztrófához legalább 14 ember halálát kötik. Egy munkás 2006 augusztusában vesztette életét, amikor munkagépe lezuhant az egyik gátról, novemberben pedig további 13 ember halt meg, miután felrobbant egy védőgát alatt futó földgázvezeték.
A Lusi-iszapvulkánból feltörő iszap útját azóta gátakkal próbálják kordában tartani, a felgyülemlett anyagot pedig markolókkal és más munkagépekkel mozgatják.
Az 55 éves Sastro otthonát és munkahelyét egyaránt elnyelte az iszap: az a gyár is víz alá került, ahol korábban dolgozott. Ma motoros taxisként viszi ki a látogatókat a gátakhoz, miután az egykori katasztrófa helyszíne idővel turistalátványossággá vált.
A helyiek számára Lusi azonban egészen mást jelent. 2026. május 29-én, a kitörés huszadik évfordulóján virágokat szórtak az iszaptó szélén, imádkoztak, és azokra az otthonokra is emlékeztek, amelyek ma már csak régi fényképeken léteznek. A távolban közben továbbra is gőz emelkedett a felszín fölé: a húsz éve kezdődött kitörés még mindig nem ért véget.
(AP News)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!





