2025-01-08
Spanyolország tengerparti faluja, amit csak „kis Míkonoszként” emlegetnek
Ugyan Spanyolország üdülővárosai egyáltalán nem szorulnak összehasonlításra, fehér házikói és a kikötőben parkoló színes csónakok miatt La Isleta del Moro településére néhányan érhető módon „spanyol Míkonoszként” hivatkoznak. De mit találunk errefelé?
Spanyolország déli partvidékén, Málaga és Murcia között félúton terül el La Isleta del Moro mindössze 170 főt számláló települése. A Cabo de Gata-Níjar Természeti Park lábánál elhelyezkedő falu már az ókori időkben is lakott volt: a római korban a helyiek főleg halászattal és sólepárlással foglalkoztak, előbbi tevékenység pedig végigkísérte a későbbiekben is.

Spanyolország déli térségéhez hasonlóan La Isleta del Moróra is jelentős hatást gyakorolt az arab kultúra – neve is ezt sejteti, ami magyar fordításban annyit jelent, mint „mór szigetecske”. A középkor végén a településnek nagy gondot okoztak a kalóztámadások, emiatt elkezdték megerősíteni a partvidéket. A közeli San Felipe-erődítmény például ennek az időszaknak állít emléket. Ha egy kicsit több látnivalóra vágynánk, akkor a legközelebbi nagyváros Almería, ahova autóval nagyjából 45 perc, tömegközlekedéssel pedig körülbelül 1,5 óra alatt lehet eljutni.
Üdülőfalu lévén a térség főleg azok számára lehet vonzó, akik egy pihenésfókuszú nyaralásra vágynak. La Isleta del Moro szíve és lelke a kikötő, aminek mentén több étterem és kávézó várja a vendégeket. Mivel a halászat ma is fontos eleme a gazdaságnak, ezért nem meglepő, hogy az éttermekben rengeteg friss tengeri herkentyűs fogás közül tudunk válogatni.

Emellett természetesen egy marék strandot is találunk a környéken: a legnépszerűbbek közé tartozik a központi Cala La Isleta és a Playa del Peñón Blanco. de ha hajlandóak vagyunk egy picit (északra) utazni, akkor a La Amatista kilátópont alatt elterülő, homokos Cabo de Gatára is megéri ellátogatni. Ha viszont dél felé indulnánk, akkor az egyik legjobb választás a különleges sziklaformációiról ismert Playa de los Escullos.
A Cabo de Gata-Níjar Természeti Park vulkanikus területe amúgy is remek lehetőségekkel kecsegtet: a vadregényes táj számos túraútvonalat és eldugott tengerpartot rejt magában, legmagasabb pontja a 493 méteres El Fraile. A park területén kajaktúrákra, hajós kirándulásokra és sznorkelezésre is van lehetőség – a környéken például több búváriskola működik, ahol felszerelést is lehet bérelni, de vezetett túrákra is lehet jelentkezni.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!