Őszi napsütés és kevés turista vár a világ legcsendesebb országában
Punakha Dzong, Bhután
Fotó: Framalicious, Shutterstock

2026-09-05

Őszi napsütés és kevés turista vár a világ legcsendesebb országában

Egy friss nemzetközi rangsor Bhutánt választotta a világ legcsendesebb úti céljának, az ország pedig az őszi hónapokban is jó választás lehet azoknak, akik elsősorban természetközeli élményekre és kevésbé zsúfolt tájakra vágynak. Területének jelentős részét erdők és hegyvidékek borítják, miközben a turizmust is szigorúan szabályozzák. Októberben ráadásul jellemzően napos, kellemes idő fogadja az utazókat.

A mindennapok állandó zajából kiszakadni ma már önmagában is különleges élmény lehet. A zsúfolt turistalátványosságok, a forgalmas utak és a tömegekkel teli városok helyett sokan keresnek olyan úti célokat, ahol a természet és a nyugodtabb környezet kerül előtérbe.

A Go2Africa kutatásában éppen ezért azt vizsgálták, mely országok számítanak 2026-ban a legcsendesebbeknek. A Noise-Free Nations Index összeállításakor hét különböző szempontot vettek figyelembe, köztük a népsűrűséget, a turisták sűrűségét, a vidéki és védett területek arányát, valamint a járművek, repülőterek és vasútvonalak sűrűségét.

Az egyes mutatók alapján minden ország kapott egy úgynevezett csendpontszámot, amelynél a magasabb érték nyugodtabb környezetre utal.

A rangsor élén végül Bhután végzett 89,44 ponttal. A Himalája keleti részén fekvő országot kiterjedt erdős hegyvidékek, teraszos völgyek és ritkán lakott magasföldek jellemzik. A Go2Africa értékelésében különösen sokat nyomott a latban a vidéki és a védett területek magas aránya.
Image
Trongsa Dzong, Bhután
Fotó: Ipek Morel, Shutterstock

Bhután turizmusa ráadásul nem a tömegek fogadására épül. Az országba érkező külföldi látogatók többségének vízumra van szüksége, emellett jelenleg személyenként és naponta 100 dolláros, vagyis mintegy 32 ezer forintos fenntarthatósági hozzájárulást is fizetniük kell. A bevételt többek között környezetvédelmi, kulturális és infrastrukturális programokra fordítják.

Miért érdemes októberben Bhutánba utazni?

Az ősz az egyik legkedvezőbb időszak lehet egy bhutáni utazáshoz, október pedig különösen jó választás. A monszun után jellemzően naposabb, tisztább idő érkezik, ami a hegyvidéki kirándulásoknak és a panorámának is kedvez.

Az időjárást ugyanakkor jelentősen befolyásolja a tengerszint feletti magasság: az alacsonyabban fekvő völgyekben enyhébb, míg a magasabb területeken jóval hűvösebb körülményekre kell készülni.

Az ország egyik legismertebb látványossága a Tigrisfészekként ismert Paro Taktsang-kolostor, amely mintegy háromezer méteres magasságban, egy meredek sziklafal oldalában áll. A látványos épületegyüttes többórás gyalogtúrával érhető el, így már maga az odavezető út is a bhutáni utazás egyik emlékezetes része lehet.

Image
Dochula-hágó, Bhután
Fotó: UlyssePixel, Shutterstock

Szintén érdemes felkeresni a Phobjikha-völgyet, ahol a Gangtey Nature Trail hegyoldalakon és fenyőerdőkön vezet keresztül. Az aktív kikapcsolódásra a több mint 3100 méter magasan fekvő Dochula-hágó is jó lehetőséget kínál: itt összesen 108 buddhista emlékmű sorakozik, tiszta időben pedig a Himalája csúcsai is feltűnnek a távolban.

Ősszel a Punakha-völgy is jó választás, ahol Bhután egyik leglátványosabb erőd-kolostora, a Punakha Dzong áll. Az alacsonyabb fekvésnek köszönhetően itt enyhébb az időjárás, a környéket pedig gyalogosan vagy kerékpárral is felfedezhetjük, de folyami programokra is akad lehetőség.

Image
Feldíszített jak a Royal Highland Fesztiválon, Laya, Bhután
Fotó: Ferry.Widjaja, Shutterstock

Az ősz egyben a fesztiválok időszaka is Bhutánban. Október 23-24-én rendezik meg Laya településén a Royal Highland Fesztivált, amely a himalájai hegyvidéki közösségek hagyományait, zenéjét, táncait és életmódját mutatja be. Novemberben pedig megérkeznek a Phobjikha-völgybe a veszélyeztetett feketenyakú darvak, amelyekhez szintén külön ünnepség kapcsolódik.

Image
Tigrisfészek-kolostor, Bhután
Fotó: Framalicious, Shutterstock
A rangsor további csendes úti céljai

A Go2Africa kutatása szerint Bhutánt Namíbia követi 86,69 ponttal, a harmadik helyen pedig Botswana áll 80,86-os eredménnyel. A tíz legcsendesebb ország közé került még Zambia, Gabon, Venezuela, Csád, a Közép-afrikai Köztársaság, Mongólia és Bolívia is.

A rangsort ugyanakkor érdemes némi fenntartással kezelni: több előkelő helyen szereplő ország turisztikai szempontból komoly biztonsági kockázatokat rejt, ezért a lista egyes helyezései inkább módszertani érdekességként, mintsem konkrét utazási ajánlásként értelmezhetők.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!