2024-12-23
Történelmi olasz falvak, amiket még tömeg nélkül felfedezhetsz
Míg az olyan nagyvárosoknak, mint Velence vagy Firenze a túlzott turizmus jelenti a legnagyobb gondot, addig Olaszország kisebb falvai éppen hogy keresik azokat az utazókat, akik szívesen letérnének a bejáratott útról. Ezekre a településekre szeretné felhívni a figyelmet az „i borghi più belli d’Italia” nevű vidéknépszerűsítő kezdeményezés – a listában például olyan falvakat is találhatunk, amik Dantéhoz vagy James Bondhoz kapcsolódnak.
Hegyvidékes tájak, tengerpartok, gyönyörű tavak és apró szigetek – Olaszország domborzata változatos lehetőségeket ígér az utazóknak, és ugyan a nagyvárosok közül sokban már alig bírnak a turistákkal, addig a kisebb települések gyakran az elnéptelenedéssel küzdenek. Éppen ezért alapította meg Itália az „i borghi più belli d’Italia”, tehát az „Olaszország legszebb falvai” nevű programot, melyben jelenleg országszerte mintegy 371 kisebb falut gyűjtöttek össze. A listát ráadásul folyamatosan frissítik, így 2024-ben is több új versenyzővel gazdagodott a kínálat.

A Sesia folyó völgyében, Torinótól északra találhatunk rá Rassa mesebeli településére. A 917 méter magasan fekvő, mindössze 63 főt számláló falujának köves és fával takart házait télen beborítja a hó, míg nyáron a Sesiát a vízi sportok kedvelői használhatják ki. Az Alta Valsesia Netúrpark közelsége miatt a település tökéletes kiindulópont egy alpesi túrára, de az Orta-tó sem esik tőle messze.

A Sabbia-völgy közepén, az Idro-tótól egy köpésre helyezkedik el Bagolino kőházas települése, melynek különlegessége a helyben gyártott „bagòss” sajt – ez egy érlelt típus, amit általában sáfránnyal ízesítenek. Mérete ellenére Bagolino egyáltalán nem unalmas: a San Giorgio templomban például Tintoretto műveit csodálhatjuk meg, februárban pedig a keskeny utcák az évente megrendezett karneváltól hangosak, melynek keretében a helyiek történelmi ruhákba öltöznek és zenés-táncos mulatsággal ünnepelnek.

A Puglia régiójában elterülő település a híresebb Materához hasonlóan a sziklába vájt lakóházairól és templomairól ismerhetjük fel. A különbség, hogy Gravina egy jóval csöndesebb alternatíva Materához képest, miközben ugyanúgy magával ragadja az autentikus dél-olasz kultúra kedvelőit.

A „Romagna kapujaként” emlegetett Bertinoro látványával nehezen fogunk betelni: a magaslati faluból bámulatos kilátás nyílik a két legközelebbi városra, Forlìra és Cesenára. Bertinoro fő látványossága a Rocca-erőd, ami napjainkban a Vallásközi Múzeumnak ad otthont. A helyi vendégszeretetnek tökéletes példája az évente megrendezett Colonna delle Anelle fesztivál, ahol mindenkit zenés ás vallási parádékkal várnak – ismerteti az eseményt az Euronews.

Lunigiana dombvidékének mélyén egy igazi kulturális ékkövet találhatunk, ugyanis itt terül el Mulazzo apró települése, ami elsősorban Dante száműzetési helyeként ismerhetünk. A központban induló Via Dantis út is neki állít emléket: kilenc megállóhelye az Isteni színjátékban megjelenő pokol kilenc bugyrát jelképezi. A közösségnek egyébként részét képezi még az erődített Lusolo és a „könyvárusok falujaként” emlegetett Montereggio is.

Olaszország településeinek egyik közös jellegzetessége a szűk utcarendszer, de annyira keskeny utcán, mint amit Ripatransonében kanyarog sehol máshol nem fogunk tudni végigsétálni. A „feladat” elvégzését követően folytassuk utunkat a San Gregorio katedrális 52 méter magas harangtornya felé, ahonnan szuper kilátás nyílik a San Sasso hegység hófödte csúcsaira és az Adriai-tengerre.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


