2025-03-26
Portugália titkai: 5 falu, ahol belekóstolhatsz a vidéki mediterrán életbe
Európa-szerte egyre többen keresik a kisebb, vidéki úti célokat, szemben a túlturizmussal küzdő nagyvárosok helyett. Választani azonban nem mindig egyszerű, hiszen míg a legnépszerűbb helyekről rengeteg ajánlót lehet látni, addig a kevésbé ismert településekről már jóval keevsebb információt lehet találni. Éppen ezért mutatunk most 5 falut Portugáliában azoknak, akik imádják a nyugati ország hangulatát, de Lisszabont, Portót vagy Algarve régióját már jól ismerik.

Lisszabontól nem messze, a tengerparttól pár kilométerre találjuk meg Óbidos hangulatos, dombtetőn fekvő települését. Az óváros falai között labirintusszerű utcácskák vezetnek el a mór városfalak, a mesekönyvbe illő kastélyok és a gyönyörű azulejo-csempékkel díszített épületek mellett. A látogatás során biztosan keresztül fogunk menni a díszes főbejáraton (Porta da Vila), és az Óbidosi-várat sem hagyhatjuk ki. A nyüzsgésért sétáljunk végig a Rua Direita üzletei, éttermei és kávézói mellett, és mindenképpen kóstoljuk meg a helyi specialitást, a gyakran csokipohárban felszolgált ginja-meggylikőrt. Fontos azonban, hogy sokan indulnak Óbidosba Lisszabonból egy egynapos kirándulásra, így a település azok számára jó választás, akik egy kisebb, de mégis élettel teli helyen szeretnének megszállni.

Szintén Lisszabon vonzáskörzetét díszíti Azenhas do Mar meredek sziklákra épült faluja, ami tökéletes választás azoknak, akik egy panorámás tengerparti helyszínen szeretnék eltölteni a vakációt. A település egy klasszikus üdülőterület, ezért a történelmi látnivalókért egy kicsit távolabb kell utazni, a természeti szépség mindenért kompenzál: a sziklák alatt egy természetes fürdőmedence alakult ki, de a közben több tengerpart is húzódik, így például a Praia das Maçãs, a kutyabarát Praia Pequena do Rodízio és a Praia Grande do Rodízio.

Kicsit beljebb, a spanyol határhoz közel helyezkedik el Monsanto bájos középkori települése, amit a portugál kormány is beválogatott az ország legszebb történelmi falvai közé. A gránitsziklák között megbújó település legfőbb látnivalója a helyi vár, de a sziklákat a házak tervezésekor is kihasználták, ami különleges látványt nyújt a látogatóknak – nem véletlenül választotta forgatási helyszínként a Sárkányok háza stábja. Magaslati elhelyezkedése miatt több csodás kilátópontra is ellátogathatunk: a naplemente különösen szép a Moradouro do Fornóról, de a Capela de São João romjaihoz is érdemes felsétálni.

Ha nem bánjuk, hogy a tenger helyett egy tóparton pihenjünk, akkor az ország délkeleti részén rejtőző Monsarazban sem fogunk csalódni. A dombtetőn elhelyezkedő apró település tele van fehérre meszelt házakkal és szűk, macskaköves utcákkal, amelyekre tökéletes kilátás nyílik a Monsaraz-várból és a mellette magasodó Menagem-toronyból. Mielőtt elérkeznénk a mesterséges Alqueva-tó legjobb strandjához (Praia Fluvial de Monsaraz), érinthetjük a Forca de Monsaraz erődítményt. Visszafelé pedig kötelező megállni a helyi obszervatórium (Observatório do Lago Alqueva) környékén egy kis csillagnézésre, hiszen itt biztosan nem fognak bezavarni a nagyvárosi fények.

Portugália közepén, Coimbra városától nem messze terül el Talasnal mesebeli faluja. Talasnal egyike az Aldeias do Xisto névre hallgató „sziklafalu-csoportnak”. A sűrű erdőkkel és gazdag élővilággal megáldott hegyvidékes térségben lehetetlen nem egy tündérmesében érezni magunkat, kiváltképpen, ha felsétálunk a Miradouro do Talasnal, illetve a Talasnal – Serra da Lousã kilátópontokhoz. A hortenziák virágzásakor a település különösen szép látványt nyújt, a természetkedvelőknek pedig muszáj ellátogatni a Talasnal-vízeséshez is. Adottságai miatt értelemszerűen a környéken több túraútvonal közül is válogathatunk, de a közeli Lousã városánál magasodó kastélyt (Castelo da Lousã) és a körülötte futó panorámaútvonalat is érdemes felfedezni.
(Forrás: Lonely Planet)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!