2025-05-11
Több mint 3000 éves rejtett üzenetekre bukkantak Párizs egyik látványosságán
Bár közel 200 éve áll Párizs egyik legforgalmasabb terének közepén, eddig senki sem tudta megfejteni a Place de la Concorde-on található obeliszk rejtélyes üzeneteit. Egy francia kutató nemrég azonban fényt deríthetett az ókori kőoszlop titkaira.
A gránittömb hieroglifái már évtizedek óta hirdetik II. Ramszesz, Théba főistene, Amun-Rá, valamint Hórusz, Ozirisz és Ízisz fia dicsőségét. Az obeliszk eredetileg II. Ramszesz uralkodásának kezdetén épült a luxori templom területén, 1830-ban azonban az akkori oszmán szultán Franciaországnak és fővárosának ajándékozta. 2021-ben aztán renoválni kezdték a 23 méter magas műemléket, amely során Jean-Guillaume Olette-Pelletier egyiptológus állványzatról, közelről tanulmányozhatta végig aprólékosan annak részleteit.
A kutató 2021-ben, az obeliszk körüli restaurálási munkálatok során engedélyt kapott arra, hogy állványzatról, közelről tanulmányozza a 23 méter magas műtárgyat.

– idézi a LiveScience a kutatót. Olette-Pelletier arra is rámutatott, hogy az obeliszk nyugati oldala egykor a Nílus felé nézett, így az évente megrendezett Opet-fesztivál idején a hajón érkező előkelőségek jól láthatták a csúcsán látható jeleneteket. Ezek között szerepel az a jelenet is, amelyen II. Ramszesz áldozatot mutat be Amun istennek, és amely mellett az alábbi felirat olvasható:
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!