2025-04-17
Albánia mesés üdülővárosa, ahonnan egy rövid hajóút után már Korfun lehetsz
Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján terül el az az apró kisváros, ami mesés strandjai és nyüzsgő éjszakai élete miatt nyáron hihetetlenül népszerű úti célnak számít a turisták körében. Ha nem riadunk vissza a tömegtől, érdemes ellátogatni a térségbe, ahol egyedülálló természeti és kulturális látnivalókat találhatunk.
A mintegy 17 ezer fős Sarandában az albánok mellett rengeteg görög is él, ami nem véletlen, ugyanis a térséget rendszeres kompjárat köti össze a népszerű görög szigettel, Korfuval. Egészen a 20. századig jelentéktelen halászfaluként tartották számon, ám a második világháborút követően jelentős infrastrukturális fejlődésen ment keresztül. Saranda jelenleg az ország legdélebben fekvő kikötővárosa, mindemellett pedig kiemelkedően fontos turisztikai célpont. Innen északra terülnek el az Albán Riviéra gyönyörű strandjai, délre pedig az egyre felkapottabb, aranyhomokos Ksamil tengerpartot látogathatjuk meg.

Habár legtöbben főként a lenyűgöző strandjai miatt látogatják, a térség számos más látnivalót kínál az érdeklődők számára. A sétálóutcákkal és kávézókkal, bárokkal teli modern belvárosból kiérve a külső városrészekben találjuk a környék két legjelentősebb építészeti emlékművét: ezek közül az egyik a várost körbeölelő dombokon elterülő Negyven szent templom (Kisha e Dyzetë Shenjtorëve) romjai. A régészek szerint az épület még az 5-6. század fordulóján épült. Ide érkezve akár órákat is eltölthetünk a még megmaradt falak és kőtáblák között sétálgatva.
Ha folytatnánk a történelmi sétánkat, mindenképpen vegyük az irányt a másik izgalmas emlékmű, a lëkurësi vár (kalaja e Lëkurësit) felé, ami a feljegyzések szerint a 18. században jött létre. Az évek során felújított, modernizált várban közelebbről is megismerkedhetünk a város történetével, az épület tetejéről nem mellesleg pazar kilátás nyílik a környékre. Érdemes a naplementére időzíteni az idelátogatást, ugyanis a panoráma ilyenkor a legszebb. A vár belsejében egyébként egy aprócska étterem is helyet kapott, ahol hagyományos albán ételeket és italokat kóstolhatunk meg.

Ha a természeti látnivalókra vagyunk kíváncsiak, semmiképp se hagyjuk ki a várostól nem messze található, az UNESCO Világörökség részét képező Butrint Nemzeti Parkot – ami egyben a térség egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. A park területe egykor Butrint ókori romvárosának adott otthont, ami ma Albánia egyik legjelentősebb történelmi épületegyüttesének számít.

Ha nem bánjuk, hogy kicsit eltávolodunk a várostól, kiránduljunk el az alig 30 percnyire fekvő Syri i Kaltër, azaz a Kék szem irányába. Az egyedülálló, kristálytiszta vizű forrás rendkívül népszerű a természetfotósok és a túrázók körében. Az ide vezető túrát ráadásul kombinálhatjuk a lëkurësi várlátogatással is.
Saranda az albán fővárosból, Tiranából nagyjából négy órányi autózással megközelíthető, ez idő alatt pedig szinte végig vadregényes tájakon kelünk át.
(Források: Scroll The Globe, Russh, Adventure Albania)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!