Naponta kétszer gyújtottak be, mégis sokáig meleg maradt a régi svéd otthonokban

Svédország és Norvégia egyes belső vidékein télen akár mínusz 30 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet. A modern fűtési rendszerek és korszerű szigetelőanyagok megjelenése előtt ezért különösen fontos volt a tüzelőanyag takarékos felhasználása és a hőveszteség mérséklése.

Ebben kapott fontos szerepet a svéd cserépkályha, vagyis a kakelugn. A 18. században a svéd vasipar hatalmas mennyiségű fát használt fel, így egyre sürgetőbbé vált a tüzelőanyaggal való takarékoskodás. A háztartásokban akkoriban gyakran hagyományos, nyitott kandallókkal fűtöttek, amelyek amellett, hogy sok tűzifát igényeltek, a megtermelt hő akár 90 százalékát is elveszíthették a kéményen keresztül.

A megoldást egy hatékonyabb, kevesebb fával is működő fűtőberendezés jelenthette. A svéd államtanács ezért 1767-ben Fabian Wrede tábornokot és Carl Johan Cronstedt építészt bízta meg egy takarékosabb konstrukció kidolgozásával. Munkájuk eredményeként született meg a korábbi cserépkályhák továbbfejlesztett, jóval hatékonyabb változata.

A szerkezet titka a belsejében kialakított, kanyargó függőleges füstjáratokban rejlik. A forró füstgázok így nem közvetlenül távoznak a kéményen keresztül, hanem hosszabb utat tesznek meg a kályha belsejében, miközben átadják hőjük jelentős részét a falazatnak.

A hatékony fűtés mellett a régi faházak szerkezete is hozzájárult a meleg megőrzéséhez. A gerendák közötti réseket például mohával és agyaggal tömítették, hogy mérsékeljék a huzatot és a hőveszteséget, emellett a padlók szigetelésére is figyelmet fordítottak.

A kisebb szobák és az alacsony belmagasság pedig csökkentették a felfűtendő tér méretét, így kevesebb energiára volt szükség a kellemesebb belső hőmérséklet fenntartásához.

(kerteszkedj.hu)