Tömegmentes horvát nyaralás? Próbáld ki ezt a Split melletti csendes szigetet! Tömegmentes horvát nyaralás? Próbáld ki ezt a Split melletti csendes szigetet!
Maslinica, Solta, Horvátország
Fotó: Shutterstock

2024-08-07

Tömegmentes horvát nyaralás? Próbáld ki ezt a Split melletti csendes szigetet!

Európa-szerte egyre több úti cél küzd a tömegturizmussal, a jelenség pedig a legnépszerűbb horvát városokat, így például Dubrovnikot és Splitet is érinti. Ha pedig nyaralásunk alatt nem szeretnénk túl sok turistával összefutni, akkor érdemes a nagyvárosok helyett kisebb, félreeső helyszíneket választani, így például a Splittel szemben elhelyezkedő Šoltát.

Šolta szigetére Split és Trogir városai között, az ország egyik legszebb strandjának otthont adó Brač mellett találhatunk rá, elhelyezkedéséből adódóan pedig közkedvelt pihenőhelye a hajósoknak. A szigeten összesen nyolc település alakult ki, ezek közül négy (Donje Selo, Srendje Selo, Grohote és Gornje Selo) a sziget belsején található, míg a maradék négy (Maslinica, Rogač, Nečujam és Stomorska) kikötőváros. Ezeket mindössze egy út köti össze, mely Maslinica nyugati városából indul, és Stomorskában ér véget.

Maslinica egy régi halászfalu, aminek különlegessége, hogy Martinis Marchi nemesi család örökségi szállodává változtatott kastélya alatt helyezkedik el. Az épületet még az ezerhétszázas évek elején húzta fel a Marchi-család három fiútestvére a Velencei Köztársaság engedélyével. Šolta szigete ennek a családnak köszönhetően kezdett el virágozni: legkiemelkedőbb képviselőjük Giovanni Pietro volt, aki padovai tanulmányait követően egyike volt a spliti Illír Akadémia alapítóinak – örökségüknek egyik kiváló példája a helyi könyvtár.

Történelmi szempontból szintén jelentős a Šolta-i öböl partján fekvő Nečujam: a város egyik eldugottabb zugában állt Diocletianus római császár halastava, melyre ma az öböl legbelsőbb részénél található tenger alatti fal emlékezik. Ezt könnyen be lehet járni búvárkodás során, pont úgy, mint a mellette található Kontesa-hajóroncsot. Az elsüllyedt, 25 méter hosszú hajó nagyjából 4 méter mélyen fekszik a tenger fenekén. Errefelé több homokos, kavicsos strandot is találhatunk, így például a központi Nečujam plažát és az északabbra elhelyezkedő Prirodna Kameita Plažát.  

Image
Solta, Horvátország
Fotó: Shutterstock

A sziget legdélebbi és legrégebbi kikötője Stomorska, ami a hajós kirándulások központjának számít. Lakói már régóta ismertek a fából készített vitorlás hajókról, melyeket a 20. század vége felé teljesen felújítottak a mesterek, létrehozva ezzel egy olyan turisztikai flottát, amit napjainkban is előszeretettel használnak adriai körutazásokra, hajós kirándulásokra.

Habár a kikötővárosokban is számos klasszikus dalmát étteremmel és bárral találkozhatunk, Šolta gasztronómiai múltja előtt igazán a sziget belsejében elhelyezkedő települések tisztelegnek. Šolta ugyanis meglepően érdekes ilyen tekintetben is: az ódon, romantikus kőházakból álló faluk környékén gazdag olajfaligetek és szőlősök pihennek meg, ahol megismerkedhetünk az olajgyártás folyamataival és belekóstolhatunk a majdnem feledésbe merült, őshonos Dobričić szőlőkből készült vörösborokba. A lelkes fiatal farmereknek köszönhetően a méhészet is újult erőre kapott: a Tvrdic-család Grohota településénél például már három generáció óta állítja elő a mézet – a látogatóknak pedig egyedi túrák keretében lehetőségük van belevetni magukat a mézkészítés rejtelmeibe.

További természetközeli élményekért Šolta déli, vadregényes részét is érdemes felkeresni, amit egy marék titkos, érintetlen öböl és tengerpart díszít. Az itteni barlangokat és búvárhelyszíneket sok esetben hajós kirándulások során fedezik fel a turisták: a Livka-öböl például tökéletes a sznorkelezésre, a Stračinska-öböl pedig néhány halászkunyhójával igazán mesebeli látványt kínál. Az egyik legszebb strand, a Vela Luka a déli rész másik oldalán helyezkedik el, így ha egy látványos helyen szeretnénk megmártózni, akkor mindenképpen keressük fel az erdőkkel határolt partszakaszt.

(Források: croatia.hr, Express)

Innen például átlátni a szomszédos Brac szigetére: Horvátország buja szigete, ahol a világ egyik legszebb tengerpartja rejtőzik

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!