2025-04-24
Szinte lakatlan, beborítja a dzsungel és a holland a hivatalos nyelv – felismerted?
A Föld népességének eloszlása helyenként különösen aránytalan tud lenni: míg a nagyvárosok jellemzően túlzsúfoltak, addig más vidéki régiók az elnéptelenedéssel küzdenek. Dél-Amerika egyik legkisebb országa, Suriname is a kevésbé népes térségek köz tartozik – lakossága például még Budapestét sem éri el: az országban nagyjából 634 ezren élnek, java részük pedig a fővárosban, Paramaribóban. De mit érdemes tudni a sokak számára szinte ismeretlen országról és milyen látnivalókat tud felmutatni?
Dél-Amerika északi részén, Guyana, Brazília és Francia Guyana között helyezkedik el a karibi hangulatot megidéző Suriname. Kicsivel több mint 163 ezer négyzetkilométeres területének mintegy 93 százalékát buja dzsungelek borítják, így a világ egyik legnagyobb erdős területével rendelkező országűnak számít, ezért nem meglepő, hogy a lakosság 50 százaléka Paramaribo fővárosában koncentrálódik. Az ország népsűrűsége mindössze 25,9 fő négyzetkilométerenként, ami a világ egyik legritkábban lakott területévé is teszi. Hasonlóan ritkán lakott országok közé tartozik még: Mongólia, Ausztrália, Izland, Líbia, Kanada és Mauritánia.
Területén sokáig csak őslakosok éltek, mígnem a 17. században az angolok gyarmatosították – tőlük vették el az országot 1667-ben a hollandok, akik cserébe odaadták Új-Amszterdamot, tehát a mai New Yorkot az angoloknak. Emiatt az országban ma is a hollandul beszélnek, ezzel Suriname az egyetlen dél-amerikai (és Európán kívüli) nemzet, ahol a holland a hivatalos nyelv.

Hasonlóan a kontinens több országához, a rabszolgaság Suriname múltját is meghatározta: a tényleges felszabadítás 1873-ban érkezett el, függetlenségét pedig csak 1975-ben nyerte el. Ebben az időszakban a hirtelen munkaerőhiány miatt többek között rengeteg indiai, indonéz és kínai munkaerő érkezett az országba, ami alapul szolgált a ma is tapasztalható, rendkívül multikulturális társadalomnak – érdekesség, hogy még bankjegyeik is színesek: a papírpénzeken például madarak és virágok szerepelnek.

Érthető okból Suriname legfontosabb központja Paramaribo UNESCO világörökségi óvárosa. A látképet gyarmati stílusú faépületek alkotják, melyek közül kiemelkedik az amerikai kontinens legnagyobb fából készült temploma, a Szent Péter és Pál katedrális. Szintén érdemes megnézni a ma múzeumként üzemelő Zeelandia-erődöt és a központi piacot (Central Market), a folyóparti Waterkant-sétány pálmafái alól pedig különösen szépen fest a naplemente. A Függetlenségi tér mellett találjuk továbbá az Elnöki Palotát és a Nemzeti Könyvtárat is, egy kis városi természetért pedig látogassunk el a Pálmakertbe (Palmentuin).

Persze az országba főleg a dzsungeles természetért szoktak ellátogatni: a vízesésekben gazdag Brownsberg Nemzeti Park, a hatalmas Central Suriname Rezervátum és a tengeri teknősök költőhelyeként ismert Galibi Rezervátum is izgalmas kalandokkal vár. A látványos képekért másszunk fel a Voltzberg gránitszikla csúcsára, ha viszont az őslakos kultúrához is közelebb szeretnénk kerülni, akkor ruházzunk be egy csónaktúrába, amelyekkel a belső falvakba is eljuthatunk.
Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy Suriname lopások tekintetében nem a legbiztonságosabb ország. Az útikalauzok rendre azt tanácsolják, hogy az utcákon – különösen a szegényebb negyedekben – ne sétálgassunk egyedül éjszaka, és sose viseljünk feltűnő ékszereket, valamint ne mászkáljunk drágának tűnő kamerákkal se. Iratainkról a biztonság kedvéért készítsünk másolatot, értékeinkre pedig fokozottan figyeljünk. Az ország belső részén továbbá a turistáknak erősen ajánlott csak helyi idegenvezetőkkel kalandozni a dzsungelekben felbukkanó, emberekre veszélyesebb állatok miatt.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!