Elege lett a svéd városnak, IQ-programmal vág vissza a szelfituristáknak
Uppsala, Svédország
Fotó: Christopher Kane, Shutterstock

2026-04-05

Elege lett a svéd városnak, IQ-programmal vág vissza a szelfituristáknak

Uppsala olyannyira megelégelte a „szelfiturizmus” jelenségét, hogy külön programot indított a fotózkodó tömegek számára. A svéd város célja, hogy a látogatókat ne csak az Instagram-kompatibilis helyszínek érdekeljék, hanem az itt töltött idő alatt valódi tartalommal is gazdagodjanak.

A Fudzsinál pár éve drótkerítést húztak fel, Barcelonában szelfitérrel, a Dolomitokban pedig útzárakkal tartanák kordában a tömegeket – a szelfiturizmus amellett, hogy egyre gyakoribb, sok esetben balesetekhez is vezet.

Image
Uppsala, Svédország
Fotó: SilvanBachmann, Shutterstock

A fotózkodó turisták a Svédország délkeleti partjainál fekvő Uppsalába is elértek. A város azonban megelégelte, hogy egyes utazóknak abból áll a látogatás, hogy órákon át várakoznak egy-egy látványos fényképért. Ehelyett új javaslattal állt elő számukra, amivel olyan helyszínekre szeretnék a turistákat irányítani, amelyek a város „mély, szellemes és váratlan” oldalát mutatják be nekik. 

Az „IQ-turizmus” névre keresztelt program keretében így IQ-szimbólumokkal jelölték meg ezeket a helyszíneket és élményeket.

Azt szeretnénk, ha elsősorban a kíváncsiság vonzaná ide a turistákat, és nem az motiválná őket az utazásra, hogy kipipáljanak egy feladatot a közösségi média által generált bakancslistán 

– idézte Helena Bovint, a Destination Uppsala vezetőjét az Euronews

Image
Uppsala Egyetem, Svédország
Fotó: trabantos, Shutterstock
A Celsiustól a vikingekig

Uppsala Svédország egyik legfontosabb egyetemvárosa, így nem meglepő, hogy területén számos tudományos és történeti érdekességet találunk. 

Az ország egyik legrégebbi felsőoktatási intézményének számító Uppsala Egyetem például elsősorban a Celsius-skála feltalálójáról, Anders Celsiusról ismert, aki még a 18. században alakította ki a százfokos rendszert. Érdekesség, hogy eleinte ez fordítva működött, tehát 0°C jelölte a forráspontot, a 100°C pedig a fagypontot. Az egyetem múzeumában persze nem csupén erről tanulhatunk, az épület számos más tudományos és történelmi érdekességet rejt magában. 

Szintén érdemes ellátogatni a városhatáron álló Gamla Uppsala Múzeumba, amely a Vendel-kori királyi sírdombok közelében épült fel. De nem csupán ennek a korszaknak a jelentőségével ismerkedhetünk meg itt: a viking időkben a múzeum környéke fontos áldozati rítushely volt, ahol Thor, Odin és Freyr tiszteletére tartottak különféle szertartásokat. 

Ha pihennénk, betérhetünk az 1878-ban alapított Ofvandahls Hovkonditori diákkávézóba vagy az Arrenius pörkölőbe, amelyek a 17. századi angol kávéházak szellemiségét őrzik. 

A program részeként Uppsala egy piros panorámatávcsövet is kihelyezett, amely a legtöbbek által észre sem vett apró részletekre irányítja a figyelmet.
Image
Uppsalai dóm, Svédország
Fotó: Ayadi Ghaith, Unsplash

Ide tartozik például az uppsalai dóm egyik apró ablaküvege, amely bepillantást enged az épület felújítás előtti korszakába. Szintén kiszúrhatók vele az Östgöta Nation előtti járdakövek – amelyek az „itt semmi sem történt 1965-ben” felirattal keltik fel az érdeklődést –, ahogyan Jekaterina Pertoft és Zilmara Suarez „egérházai” is. 

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Úti cél