6 eldugott tengerparti falu, ahol augusztusban sem kell tartanod a tömegtől
Lubenice, Horvátország
Fotó: mislaw, Shutterstock

2025-08-06

6 eldugott tengerparti falu, ahol augusztusban sem kell tartanod a tömegtől

Bár a nemzetközi szinten ismert turistaközpontok előnye a jó infrastruktúra és könnyű megközelíthetőség, a főszezonban az utcákon, látványosságoknál és a tengerpartokon is rendszeres a tömeg. Ha ennek már csak a gondolatától is rosszul vagyunk, akkor érdemes egy pillatantást vetni az alábbi listára, melyben olyan tengerparti úti célokat gyűjtöttünk össze, ahol biztosan nem fogunk sok turistával találkozni.

Lubenice, Horvátország
Image
Lubenice strandja, Horvátország
Fotó: berni0004, Shutterstock

Míg Krk szigete Horvátország egyik leglátogatottabb térségének számít, addig a szomszédos Cresre már kevesebben utaznak át. Itt található Lubenice apró, sziklák tetejére épült települése is, amelynek fő vonzerejét érintetlensége adja. Méretéből adódóan egy-két templomot leszámítva épített örökségekből nincsen túl sok, de ide nem is azoknak ajánlott ellátogatni, akik városnézős nyaralást szeretnének. A településről indul a Lubenice-Valun túraútvonal, de legszebb pontjának egyértelműen a Sveti Ivan, illetve a kicsit távolabbi Kék Barlang strand számít.

Rose, Montenegró
Image
Rose, Montenegró
Fotó: Slavica Stajic, Shutterstock

Hasonló élményeket kínál a Montenegró északi partjainál, Horvátországgal szemközti Rose, amely egy csupán pár házból és néhány utcácskából álló település. Rose alapvetően Herceg Novihoz tartozik, mégha az öböl másik oldalán is helyezkedik el, így ha idővel túl sok lenne a pihenésből, könnyen áthajózhatunk Herceg Noviba, ami már egy kiépített, nyüzsgőbb város. Mindenesetre ha csak csendre és nyugalomra vágynánk, akkor Rose tökéletes választás: a környéken több strandot, egy régi tengeralattjáró bunkert és több erődöt (Kabala, Lustica) találunk, zöld környezete miatt pedig ideális a kirándulásra.

Qeparo, Albánia
Image
Qeparo, Albánia
Fotó: AcropolypsePhotography, Shutterstock

Az Albánia déli részén, Saranda üdülőközpontjától nem messze található Qeparo egy csupán két főbb utcából álló település, ennek ellenére meglepően kiépített. Szálláshelyekből és éttermekből is akad pár, és mivel egy abszolút strandközpontú úti célról van szó, ezért elsősorban azoknak javasolt meglátogatni, akik több napot is szívesen töltenek sütkérezéssel. A part egészét a Qeparo Beach teríti be, de ha ezt megunnánk, a közeli települések strandjaira is átnézhetünk: a Borsh Beachért például alig kell sétálnunk, északabbra pedig ott van az eldugott Porto Palermo Beach és a kis félszigeten kialakult Heart Beach is.

Tricase Porto, Olaszország
Image
Marina Serra természetes medencéi, Olaszország
Fotó: Vivida Photo PC, Shutterstock

Olaszország legdélebbi részén, a csizma sarkában terül el Tricase Porto hangulatos üdülőfaluja, ami szuper lehet azoknak, akik úgy szeretnének a tengerparton pihenni, hogy karnyújtásnyira van a strandtól egy nagyobb város. Tricase Porto ugyanis Tricase városának nyúlványa, ahova a helyiek is a partok miatt járnak le – főleg a Muntepurtusu nevű kristálytiszta öbölbe, illetve a Grotta del Carmine barlanghoz. Ha látványos képeket készítenénk, érdemes kicsit délebbre is elnéznünk, hiszen errefelé magasodik a Canale del Rio, de a közelben, a Marina Serránál természetes tengerparti medencékben (piscine naturali) is megmártózhatunk.

Strunjan, Szlovénia
Image
Strunjan, Szlovénia
Fotó: Roman Babakin, Shutterstock

A Piran városától csupán pár percnyi utazásra található Strunjan egyszerre remek választás a természetkedvelőknek és a strandolóknak. A település központját egy természetvédelmi terület uralja, másik részét pedig a gyönyörű Strunjan Beach és a Hold-öböl (Moon Bay) dominálja. A meredek mészkősziklás vidék legszebb panorámája a Strunjan-szirtről tárulkozik elénk, de a parkon belül értelemszerűen több túraútvonal is fut, ahol különleges madarakat és más állatokat találunk. A természetvédelmi területen továbbá a hagyományos sómedencéket is megnézhetjük, mielőtt leterítenénk törölközőnket a Hold-öböl kavicsos partján.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!