2024-08-07
Elindult az Uber új szolgáltatása, már vízi taxit is hívhatsz a nyaralás alatt
Július vége óta az Uber elindította a hajójáratait Európában, így a kontinens több városában már vízi taxikon is közlekedhetnek a turisták, akik hasonlóan az autós szolgáltatáshoz, lényegében bárhol kiszálhatnak a vízi útvonal alatt.
A közlekedési óriás a piaci rést felfedezve úgy döntött, hajókkal és luxusjachtokkal bővíti szolgáltatásait, így már a turisták által legkedveltebb európai városokban nemcsak szárazföldön, hanem vízen is utazhatunk egész évben – írja az Euronews.
Éppen kapóra jött a cég számára a nyári olimpia, hiszen a szolgáltatást népszerüsítve július 12-től augusztus 3-ig Párizsban bárki számára ingyenesen használhatta az Uber Cruise-t, ami egy órán át a Szajnán hajózva a város legfontosabb látnivalóit érintette.

Míg Velencében a turizmus megfékezésének érdekében a sétahajók csak korlátozott számban üzemelhetnek, a gondolák kapcsán ugyanez a szabályozás már nem érvényes. Ezt kihasználva az Ubert használók júliustól már gondolát is rendelhetnek az applikáción, Uber Limo néven. Egy út ára 120 eurótól indul, maximum hat személyes férőhellyel. A vízi taxira a város kétszáz pontján tudunk majd fel- és leszállni reggel nyolc és este nyolc között.
A velencei vízi taxikat a helyi gondolások kritikusan fogadták: szerintük a város amúgy is túlzsúfolt csatornahálózata nem fogja tudni kezelni az új járművek bevezetését, ráadásul a munkát az engedéllyel rendelkező gondolásoktól veszik el.
– mondta Anabel Diaz, az Uber EMEA Mobility alelnöke. Az Uber Boat már tavaly is elérhető volt Míkonosz szigetén, idén pedig már Athén, Korfu, és Szantorini szigeteit is érinti, így sokkal könnyebben felfedezhetjük majd a gyalogosan nehezen elérhető, mesés kilátással rendelkező strandokat.
Ibizát főleg Európa első számú bulivárosaként ismerjük. Az Uber ajánlata persze nem a legolcsóbb Ibizán, inkább „limuzinhajóként" is hivatkoznak rá: az élmény összesen ezerhatszáz euróba kerül, és természetesen ajándék pezsgő is jár az útra. Az Uber Yacht a Baleár-szigetekről indul majd, összesen nyolc személyes férőhellyel, nyolc órás utazást kínál az hajózni vágyók számára. A
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!